Alapadatok Teljes név: Anatolij Mihajlovics Ivanov Születési dátum: 2032. február 19. Születési hely: Kalinyingrád, Oroszország Tanulmányok: Haditengerészeti parancsnoki kiképzés, Nagy Péter Tengerészeti Akadémia, Szentpétervár – 2063-as évfolyam Fejlett űrtechnikai és életfenntartó rendszerek parancsnoki tanúsítvány – Roszkoszmosz Tiszti Program, 2067 Végső képesítés: kozmonauta-kiképzés, Gagarin Kozmonauta-kiképző Központ Anatolij Mihajlovics Ivanov Jelenlegi beosztás Beosztás: Telepparancsnok, Vosztok Előőrs (orosz szektor, Mars) Katonai rang: őrnagy (tiszteletbeli cím, leszerelése után is megtartva) Hovatartozás: Roszkoszmosz Marsi Divízió, Gyarmati Parancsnokság Karakter áttekintés Ivanov őrnagy egy elfeledett háború utolsó katonája, olyan ember, akit kötelességre, becsületre és nemzeti büszkeségre neveltek. Egykori haditengerészeti tiszt, akiből kozmonauta lett. Marsi útja nem ambíció volt, hanem beosztás. Kötelességből vállalta, és talán azért is, mert a Földön már nem maradt hely az ilyen embereknek. A Mars előtt Ivanov abban a két háborúban harcolt, amelyek szétzúzták az országot, amelyre esküt tett: az EU–orosz háborúban és az orosz–kínai háborúban. Oroszország mindkettőt elvesztette. Elvesztette a területének nagy részét, a befolyását, és azt az illúziót, hogy a történelem még mindig az ő javára fordítható. Ivanov túlélte a vereségeket, de nem sértetlenül. Mire a Marsra vezényelték, már nem volt feltörekvő tiszt. Kudarcba fulladt hadjáratok veteránja volt, épp elég hasznos ahhoz, hogy egy távoli bányatelepet vezényeljen, de túlságosan is egy bukott korszakhoz kötődött ahhoz, hogy szívesen lássák a megmaradt hatalom központjában. Egykor sokak által tisztelt harctéri parancsnok volt: fegyelmezett, rendíthetetlenül hűséges, és olyan háborúk edzették meg, amelyeket Oroszország már nem volt elég erős megnyerni. A Marson eltöltött évek megkoptatták identitása egykor éles kontúrjait. A rangja sosem érte utol a rá rótt terhet. A Vosztok túl távoli, túl szegény és politikailag túl kínos volt ahhoz, hogy tábornokot érdemeljen. Egy őrnagyot kapott helyette. Olyat, aki elég makacs volt ahhoz, hogy fenntartsa a zászlót azután is, hogy mindenki más lemondott róla. Azt irányítja, ami a Vosztokból megmaradt. A szelepek szivárognak. A készletek fogytán. És az a világ, amelyet egykor védett, most közönnyel figyeli. Jogi nyilatkozat: A weboldalon bemutatott valamennyi szereplő, esemény és történetszál teljes mértékben kitalált. Bármilyen hasonlóság élő vagy elhunyt valós személyekkel pusztán a véletlen műve. A szereplők vizuális ábrázolása mesterséges intelligenciával generált képek felhasználásával készült, és kizárólag illusztrációs célt szolgál.

Hatályos: 2026. november 2. (Korábbi változatok: 2025. március 22.; 2026. június 20.; 2026. június 23.; 2026. július 23.; 2026. október 2.; 2026. október 4.; 2026. október 5.; 2026. október 19.) 1. Kik vagyunk Ezt a weboldalt, a Mítoszt, Bugarszki Zsolt üzemelteti. Ez a tájékoztató elmondja, milyen adatokat gyűjtünk, miért, és milyen választási lehetőségeid vannak. Ha kérdésed van, a zsoltbugarszki@mitosz.com címen érsz el. A Mítosz Bugarszki Zsolt független szerzői projektje. A weboldal a Wix rendszerében készült, és ott is fut. A Mítosz interaktív világa (lásd a 6. pontot) a GitHub Pages szolgáltatásán fut. 2. Mire vonatkozik ez a tájékoztató A Mítosz weboldalra és a Mítosz interaktív világára, valamint arra, hogyan kezeljük a látogatók és a feliratkozók adatait. Ide tartoznak a sütik és a hasonló technológiák, a hírlevél, a hirdetések, valamint a világ névtelen használati mérése. 3. Milyen adatokat gyűjtünk Az e-mail-címedet, ha feliratkozol a hírlevélre, vagy ha a Mítosz világában értesítést kérsz a folytatásról. Mindkettő önkéntes, és a te döntésed. Megkapjuk azokat az üzeneteket és adatokat is, amelyeket közvetlenül küldesz nekünk, például e-mailben, vagy amikor a Mítosz világában kérdést írsz Lunának. Olvasói vélemények. Ha a vásárlás után küldött kérésünkre válaszolva hozzájárulsz, a véleményedet az általad választott néven (teljes név, keresztnév, monogram vagy „olvasó”) idézhetjük a mitosz.com-on, a Mítosz világában és a közösségi oldalainkon. Az e-mail-címedet nem tesszük közzé. A hozzájárulást bármikor visszavonhatod egy rövid levéllel, és az idézetet levesszük. Ezen felül sütik és hasonló technológiák segítségével technikai és használati adatokat gyűjtünk (lásd az 5. pontot), például a megtekintett oldalakat, az oldalon végzett műveleteket, a hozzávetőleges helyet, valamint az eszköz és a böngésző adatait. A Mítosz világában külön, névtelen használati mérés működik (lásd a 6. pontot). 4. Mire használjuk Arra, hogy elküldjük a hírlevelet és az értesítéseket, amelyekre feliratkoztál; hogy megértsük, hogyan használják az oldalt és a világot, és jobbá tegyük őket; hogy mérjük és javítsuk a hirdetéseinket; és hogy válaszoljunk az üzeneteidre. 5. Sütik, követés és hasonló technológiák Néhány sütit és hasonló technológiát használunk, az alábbi csoportokban. Alapvető. Ezeket a platformunk, a Wix helyezi el, és az oldal működéséhez szükségesek, például a biztonsághoz, az oldalak betöltéséhez és a munkamenet kezeléséhez. Ezekhez nem kell hozzájárulás. Elemzés és munkamenet-megfigyelés. Elemző eszközöket használunk, köztük a Wix beépített elemzését és a Wix munkamenet-felvételeit (Session Recordings), hogy megértsük, hogyan használják a látogatók az oldalt: például mely oldalakat nézik meg, hová kattintanak, meddig görgetnek. A munkamenet-felvételek az oldalon végzett műveleteket névtelenített formában rögzítik. Az érzékeny bevitel, például a begépelt szöveg, ki van takarva, és nem kerül olvasható formában rögzítésre. Hirdetés és mérés. Ezen az oldalon nem jelenítünk meg hirdetéseket. A Mítoszt a Facebookon és az Instagramon hirdetjük, és a Meta (Facebook) Pixelt, valamint a Meta Conversions API-t használjuk e hirdetések mérésére és javítására, például annak megértésére, hogy mely látogatásokból lesz hírlevél-feliratkozás. A nem alapvető technológiák (elemzés, munkamenet-megfigyelés, hirdetés) csak akkor futnak, ha hozzájárulsz. Az első látogatáskor a sütisávon elfogadhatod vagy elutasíthatod őket. Ha elutasítod, ezek a technológiák nem kapcsolnak be. A döntésedet bármikor megváltoztathatod (lásd a 10. pontot). 6. A Mítosz interaktív világa A Mítosz világa a regény interaktív, webes olvasói útja: térkép, állomások, zene, és Luna, a mesélő, akivel beszélgetni lehet. A világban a következő adatkezelés történik. Névtelen használati mérés. Hogy megértsük, hogyan olvassák és használják a világot, névtelen eseményeket rögzítünk: mely képernyőket nyitottad meg, mire kattintottál, meddig jutottál az olvasásban és mennyi időt töltöttél vele, szólt-e a zene, megnyitottad-e a jegyzeteket vagy a beszélgetést Lunával, valamint az eszköz típusát és képernyőméretét, a böngésző nyelvét, a helyi időt és azt, hogy melyik weboldalról érkeztél. Amíg a mitosz.com sütibannerében nem fogadod el az elemzési sütiket, a világ látogató-azonosító nélkül mér: nem tudjuk, hogy jártál-e már itt. Ha elfogadod, a böngésződ egy véletlenszerű azonosítót tárol, és ebből ismerjük fel, ha visszatérsz. Azt, hogy hol tartasz a történetben, a böngésződ a döntésedtől függetlenül megjegyzi. Nem rögzítjük a nevedet, az e-mail-címedet, és nem tároljuk az IP-címedet. Ez a mérés nem követ más weboldalakon. A mérést bármikor kikapcsolhatod (lásd a 10. pontot). Hirdetések mérése a világban. Ha az oldal sütibeállításában elfogadtad a marketing sütiket, a Meta (Facebook) megtudja, hogy beléptél a világba, megnyitottad vagy végigolvastad az Előszót, feliratkoztál, vagy a könyv linkjére kattintottál. Ebből látjuk, melyik hirdetés hoz valódi olvasót. Nevet és e-mail-címet ekkor sem adunk át. Ha a világ mérését kikapcsoltad, ezek a jelzések sem mennek el. Gyors oldalaink a go.mitosz.com címen. Néhány oldalunkat (például az IKAROSZ angol nyelvű vásárlási oldalát és a világ egy másolatát) a go.mitosz.com címen is elérhetővé tesszük, a GitHub Pages szolgáltatásán át; a szolgáltató megkapja a kapcsolódáshoz szükséges technikai adatokat, például az IP-címedet. Ezeken az oldalakon egy kis ablak kérdezi meg a döntésedet: a Meta (Facebook) pixel csak akkor fut, ha elfogadod, és a döntésedet a böngésződ helyi tárhelye jegyzi meg. A névtelen mérés ezeken az oldalakon is a fent leírt módon, látogató-azonosító nélkül működik. Vásárlás után, a köszönőoldalon. Az IKAROSZ e-könyv megvásárlása után a köszönőoldal külön megkérdezi, jelezhetjük-e a Metának (Facebook), hogy a vásárlásod egy hirdetésünkből jött. Csak ha igent mondasz, a vásárláskor megadott e-mail-címed és országod kódolt lenyomata (SHA-256) megy át a Metának a Conversions API-n, kizárólag a hirdetéseink mérésére és javítására; nevet, címet, telefonszámot és IP-címet nem adunk át. Ha nemet mondasz, ez a jelzés nem megy el. Emiatt tőlünk nem kapsz több levelet, és a vásárlókat kizárjuk a könyvhirdetéseinkből. Amit a böngésződ megjegyez. A világ sütik helyett a böngésző helyi tárhelyét használja: itt tárolja a véletlenszerű azonosítót (a mitosz.com oldalon csak akkor, ha elfogadtad az elemzési sütiket), azt, hogy hol tartasz a történetben, a választott nyelvet és a hang beállítását. Ha törlöd a böngészőben az oldal adatait, ezek mind törlődnek, és a világ új, ismeretlen látogatóként lát. Luna kérdései. Ha kérdést írsz Lunának, a szövegét elmentjük a fenti névtelen azonosítóval, az állomással és a beszélgetésben választott úttal együtt. A kérdéseket arra használjuk, hogy a világ beszélgetéseit és tartalmait bővítsük, és név nélkül idézhetjük vagy megválaszolhatjuk őket a világban, a blogon vagy a hírlevélben. Kérjük, ne írj a kérdésbe személyes adatot. Értesítés a folytatásról. Ha a világban megadod az e-mail-címedet, arra használjuk, hogy értesítsünk a történet folytatásáról és a világ újdonságairól. Az e-mail-címed mellett a felület nyelvét, a feliratkozás helyét és időpontját, valamint az eszköz típusát tároljuk. A feliratkozásodat a névtelen mérés adataitól külön tároljuk. Bármikor leiratkozhatsz az értesítésekben található linkkel, vagy egy e-maillel a zsoltbugarszki@mitosz.com címre. Szolgáltatók a világban. A világ fájljait a GitHub Pages szolgálja ki; a szolgáltató megkapja a kapcsolódáshoz szükséges technikai adatokat, például az IP-címedet. A névtelen mérés adatait a Google rendszerében tároljuk (Google Táblázat a saját fiókunkban, amely a Google Apps Script szolgáltatásán át kapja az adatokat); a kapcsolódáshoz szükséges technikai adatokat a Google is megkapja, de az IP-címedet mi nem tároljuk. Luna kérdéseit és a feliratkozásokat a Wix rendszerében tároljuk. 7. Kik kapnak adatot Wix.com a weboldalunk platformja. Tárhelyet, alapvető oldalfunkciókat, beépített elemzést, munkamenet-felvételeket, valamint hírlevél- és e-mail-eszközöket biztosít, és nála tároljuk a Lunának írt kérdéseket és a feliratkozásokat, valamint, amíg át nem költöztetjük őket, a Mítosz világának 2026. október 4. előtti mérési adatait. Google tárolja a Mítosz világának névtelen mérési adatait (Google Táblázat és Google Apps Script, a saját fiókunkban). Meta Platforms (Facebook és Instagram). Amikor fut hirdetés, és hozzájárultál, a Meta Pixel és a Conversions API korlátozott eseményadatokat oszt meg a Metával, hogy mérni tudjuk a hirdetéseinket. Amikor a Meta felületein kapcsolatba lépsz valamelyik hirdetésünkkel, az ott érintett adatokat a Meta kezeli, a saját szabályzata szerint. GitHub (GitHub Pages) szolgálja ki a Mítosz világának fájljait. A személyes adataidat nem adjuk el. 8. Jogalap (az EU-ból, az Egyesült Királyságból és hasonló térségekből érkező látogatóknak) A nem alapvető sütik és hasonló technológiák (elemzés, munkamenet-felvételek, hirdetési pixel), valamint a hírlevél és a folytatásról szóló értesítés esetében a hozzájárulásodra támaszkodunk. Az alapvető sütik esetében a jogos érdekünkre és az oldal működtetésének szükségességére. A Mítosz világának névtelen használati mérése esetében a jogos érdekünkre támaszkodunk: arra, hogy megértsük és jobbá tegyük az olvasói élményt. Ez ellen bármikor tiltakozhatsz, és a mérést ki is kapcsolhatod (lásd a 10. pontot). 9. Adatmegőrzés A személyes adatokat csak addig őrizzük meg, amíg az itt leírt célokhoz szükséges. A világ névtelen mérési adatait legfeljebb 24 hónapig őrizzük meg. Bármikor kérheted az adataid törlését. 10. Választási lehetőségeid és jogaid A nem alapvető sütiket a sütisávon fogadhatod el vagy utasíthatod el, és a döntésedet később megváltoztathatod, például úgy, hogy a böngésződben törlöd az oldal sütijeit, vagy írsz nekünk. A Mítosz világának névtelen mérését kikapcsolhatod a világ „Adatkezelés” beállításánál (a nyitóképernyő, a főképernyő és a záróképernyő alján találod). Kikapcsolás után a világ azon az eszközön nem küld mérési adatot, és a véletlenszerű azonosítót is törli. A haladásodat a böngésző oldaladatainak törlésével szüntetheted meg. A hírlevélről és az értesítésekről bármikor leiratkozhatsz a levelekben található linkkel. Kérheted a személyes adataidhoz való hozzáférést, azok helyesbítését vagy törlését, és tiltakozhatsz bizonyos adatkezelések ellen, vagy kérheted azok korlátozását. Ezekhez írj a zsoltbugarszki@mitosz.com címre. Ha az EU-ban vagy az Egyesült Királyságban élsz, jogod van panaszt tenni a helyi adatvédelmi hatóságnál. 11. Nemzetközi látogatók Az oldal több ország olvasói számára elérhető, köztük az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban és Magyarországon. Attól függően, hogy hol tartózkodsz, eltérő adatvédelmi szabályok vonatkozhatnak rád, és a sütisáv a térségednek megfelelő választási lehetőségeket mutatja. 12. Gyermekek Az oldal nem gyermekeknek szól, és tudatosan nem gyűjtünk adatot gyermekektől. 13. A tájékoztató változásai A tájékoztatót időről időre frissíthetjük. A tetején látható hatálybalépési dátum mutatja, mikor változott utoljára. Kapcsolat: zsoltbugarszki@mitosz.com

Vosztok-telep a Marson – Mars-év 71, 87. sol (2087. március) Az érkezés Elena Markova minden sejtjében érezte, hogy új helyre érkezik. Még súlytalanságban lebegtek. Vállig érő szőke haját hátrafogta, és megkezdte az előkészületeket. Ideges volt, de nagyon szerette volna, ha ezt nem látják rajta. Négy másik ember is érkezett a turnussal. Hónapokig voltak összezárva ebben a robusztus szállítóhajóban, Elena mégsem érezte egy centivel sem közelebb magához a négy férfit. A leszállás megkezdéséig még mindig kilencven perc volt hátra. Unottan rögzítette a súlytalanságban lebegő tárgyakat, és lezárta a személyes tárolóit, miközben a mellette álló idősebb férfi lekapcsolta a nem létfontosságú fedélzeti modulokat. Minek jön ez ide ebben a korban? – gondolta Elena, valahányszor ránézett az ötvenes, őszes halántékú alakra. – Egy bányába megyünk, nem szanatóriumba. Egymás után felvették a Sokol-M típusú vészhelyzeti ruhát, amelynek már a gondolatától is felfordult Elena gyomra. Leszálláskor és felszálláskor kellett viselniük, és még élénken élt benne a négy hónappal korábbi felszállás emléke. Ez volt az első űrutazása. Valamikor arról álmodott, hogy mérnökként az orosz űrprogramban kap majd munkát. Ehelyett egy kazah gáztelepen kötött ki, amelyet a kínai megszállók üzemeltettek. Pusztán azért, mert orosz volt, kirakták. Fanyarul elmosolyodott, amikor erre gondolt. – Végül is nekik köszönhetem, hogy bekerültem az űrprogramba. Ha nem rúgtak volna ki, most is ott dolgoznék. A ruhában elhelyezett érzékelők lassan életre keltek, az ülésével szemközti kijelző pedig rideg kegyetlenséggel írta ki az állapotát. A szíve túl gyorsan vert. Az izmai megfeszültek. Alacsony HRV. Szaggatott légzés. Oldalra pillantott, és egyedül az vigasztalta, hogy a képernyők tanúsága szerint a társai sem voltak jobb állapotban nála. Senki nem beszélt. Amikor végre mind az öten bepréselték magukat a leszállóegység üléseibe, már csak hatvan perc maradt hátra. A protokollt ismertető géphang szenvtelenül sorolta a következő lépéseket. Medenceöv rögzítése. Elena szorítást érzett a medencéjénél. Egy hónapos oktatáson, számtalan gyakorlaton és orvosi vizsgálaton estek át az indulás előtt, most azonban úgy gondolta, ezt az utat egy csimpánz is meg tudná tenni mindenféle felkészítés nélkül. Az űrhajó teljesen automatizált volt. Olyannyira, hogy az utasokon és a szállítmányon kívül senki más nem tartózkodott a fedélzeten. Comb- és vállhevederek rögzítése. Egy mesterséges intelligencia által vezérelt géphang beszélt hozzájuk, és a jelek szerint a rendszerek olyan stabilak voltak, hogy akkor sem tudtak volna kárt tenni bennük, ha akartak volna. Amikor az automata rendszer a lábait is rögzítette, a sisak plexije lezárult. Eddig még érzékelte maga körül a kabint. Most személyes tere a Sokol-M belső világára szűkült. Az Automed készenléti szekvenciájának aktiválása. A személyes kijelző EDL-módra váltása. EDL-módban a sisak kijelzője letisztult, adatai éles színekkel vetültek a plexi belső falára. A kabin hangjai egy pillanat alatt tompábbá és távolivá váltak; a géphangot és a többiek hangját most már a fülhallgatón keresztül hallotta. A saját légzése volt a leghangosabb. Elena gyerekkora óta érzékeny volt a szagokra. Egy ismerős szag pillanatok alatt évtizedekkel korábbra repíthette. A Sokol-M fertőtlenítőjének szaga régi kórházakra, különösen a novoszibirszki pszichiátriára emlékeztette, ahol gyakran látogatta az édesanyját, amikor az kórházba került. Az Automed rendszer előkészítette a hányinger elleni beavatkozást, a pánikreakció gyógyszeres kezelését és a keringés stabilizálásához szükséges kompressziós támogatást. A képzésen mindez unalmas felsorolásnak hangzott. Most, hogy a testében sorra jelentkeztek a várható tünetek, Elena legszívesebben azonnal magába fecskendezett volna mindent, amit az injektorok tartalmaztak. Hangtalanul követték a protokoll utasításait, és közben mindannyian úgy tettek, mintha semmi közük nem lenne a képernyőiken megjelenő adatokhoz. Elena abból is tudta, hogy társai hozzá hasonlóan rossz állapotban vannak, hogy ezúttal még gúnyolódni sem próbáltak. A sisak belső peremén ott volt a hányásfelfogó gallér is: puha, nedvszívó, elszívócsatornákkal bélelt vészmegoldás, amelyről a kiképzésen mindenki úgy tett, mintha nem lenne megalázó. Húsz perccel a Mars légkörének elérése előtt a leszállóegység tompa csattanással vált le a teherhajóról. Rövid, mély hajtóműimpulzus préselte őket az ülésbe: a pályaelhagyó fékezés letérítette az egységet a pályáról. Elena hónapokig egy nagy, lassú hajón élt, amelynek folyosói és közös moduljai a leszállóegységhez képest még tágasnak tűntek. Most rémülten kuporgott egy kapszulába szíjazva, amelynek egyetlen feladata az volt, hogy túlélje a Mars légkörével való találkozást. A kijelző vöröses narancsszínű adatgrafikákat futtatott, és amikor végre elérték a légkör határát, a hőpajzs felől mély, fenyegető morajlás hallatszott. A kabin először finoman remegni kezdett, majd olyan durva vibráció rázta meg, hogy a hevederek belevágtak Elena végtagjaiba. A sisak belső falán apró páracseppek gyűltek össze, és középen ködös folttá sűrűsödtek. Elena egy ideig csak a saját légzésére próbált összpontosítani. A Sokol-M belső rendszere érzékelte a stresszreakciót, megnövelte a sisak légáramlását, és lassú, hideg ritmusban villantotta fel a kijelző szélén: lélegezz. Hirtelen olyan nyomást érzett a mellkasán, mintha valaki rátérdelt volna. A gyomra kavargott, a látómezeje beszűkült, és azt gondolta, el fog ájulni. A Mars nem fogadta őket. Nekimentek. – Markova, ellenőrizd a rakománygerinc zárját! – hasított az ötvenes férfi hangja a sisak kommunikációs csatornájába. Személyzet nem volt, de parancsnok igen. Emlékeztette magát: Oroszországban, ahol két ember van, az egyiknek mindig parancsnoknak kell lennie. A férfi nem az eszéről volt híres; ezt Elena négy hónap alatt megtapasztalhatta. Parancsnoksága abban merült ki, hogy hangosan felolvasta azokat az utasításokat, amelyeket mindenki látott a képernyőn. Most mégis hálás volt a feladatért, mert visszahozta az ájulás közeléből. Átváltotta a képernyőjét, és azonnal feltűnt neki, hogy a tehergerinc egyik szenzora ingadozó értékeket mutat. Intenzív lassuláskor egy több tonnás alkatrészcsomag úgy viselkedhet a szűk raktérben, mint egy lövedék. A rögzítés valóban megcsúszott egy hajszálnyit. Kiadta a parancsot a tartalék feszítő aktiválására. A fő retesz eleve tartott; ez csak a biztosíték biztosítéka volt. Elena már korábban is észrevette, hogy a teljesen automatizált rendszerben ilyen apró feladatokat valószínűleg azért bíztak az utasokra, hogy fenntartsák a kontroll legalább minimális látszatát. A válaszát megpróbálta a lehető legrövidebbre fogni, nehogy a mondat közepén hányja el magát. – Kész. A hőpajzs hatalmas csattanással vált le, amit újfajta vibráció követett. A jármű alja megnyílt, és működésbe lépett a fékezőhajtás. Érzékelők és radarok tucatjai navigálták a leszállóegységet a Vosztok-telep felé. – A szél betemette a padot – szólalt meg Elena szomszédja, a huszonhárom éves Igor, aki négy hónapig a kalandvágyról beszélt, míg mindenki számára világossá nem vált, hogy valójában a katonaság elől menekül. Elena csodálkozva nézett körül, vajon honnan olvasta fel a fiú ezt az adatot, mert kizártnak tartotta, hogy önálló megfigyelés eredménye lenne. – A rendszer most összeveti a valós terepet a leszállási térképpel. Meg fogja találni a telepet – jegyezte meg Elena. Az öt utas közül ő volt a legképzettebb. Ez persze egyetlen lépéssel sem vitte közelebb ahhoz, hogy parancsnok lehessen. Mintha csak igazolná a jóslatát, megszólalt a rendszer: – Az elsődleges leszállóhely elérhetetlen. Átállás a tartalék fogadópadra. A kommunikációs csatornán éles recsegés hallatszott. Először nem lehetett kivenni semmit, de mind az öten felkapták a fejüket. Hónapok óta nem kommunikáltak valós időben a külvilággal. – Mi van, srácok? A hátsó bejáraton jöttök? Az érces hang gazdája két mondattal az előírt protokoll több pontját is megsértette, de ez sem akadályozta meg az érkezőket abban, hogy örömükben majd kiugorjanak az ülésükből. – Vosztok, mi így szeretjük… – röhögött fel a parancsnok. Elena a szemét forgatta az alpári humor hallatán, de valójában neki is a torkában dobogott a szíve attól, hogy végre igazi emberi hangot hallott a külvilágból. A kabin már nem úgy remegett, mint a légkörbe lépéskor, hanem mély, ritmikus lökések rázták. Ezek először az ülésbe préselték, aztán rángatni kezdték a testét, majd végre minden könnyebbé vált. A leszállás nem volt sima. Az első találkozás elég volt ahhoz, hogy a fiatal mérnöknő megértse: ezt a szót a Marson jobb elfelejteni. Itt semmi sem megy simán. A kapszulából semmit sem láttak, de a leszállóláb csattanása, az erős oldalirányú billenés és a protokoll „Hajtóművek leállítva” jelzésének felvillanása a napnál is világosabban jelezte, hogy megérkeztek. Hirtelen minden zaj megszűnt. Elena saját légzése furcsán felerősödött, és most tudatosult benne az érzés: mintha a gyomrát és a karját lefelé húznák. Súly. Nem akkora, mint a Földön, de súly. Az eltelt négy hónapnyi súlytalansághoz képest ez is durva visszatérést jelentett a testbe. Még legalább tíz percig semmi sem történt. A rendszer automatikus ellenőrzést futtatott: megvizsgálta a maradék hajtóanyagot, a leállt hajtóművek forró felületeit, a szerkezet és a leszállólábak dőlésszögét, a felvert törmelék ülepedését, a külső nyomást, a porterhelést és az elektrosztatikus töltést, valamint az utazók ruházatát és tömítéseit. Mindenekelőtt pedig az érkezők fizikai állapotát ellenőrizte. Néma csendben várták ki ezt a tíz percet. A kijelzőt bámuló Elenának – maga sem tudta, miért – a szibériai beléptetőkapu piros fénye jutott eszébe. Nap mint nap a kínai ellenőrzőpont katonáit kijátszva csempészett át rajta alkatrészeket és élelmet a körbezárt lakosságnak. Akkor azt gondolta, ennél már nem lehet lejjebb; az a helyzet maga volt a pokol. De akkor még nem ismerte a Marsot. A tíz perc elteltével a kijelzők egyenként kiírták az egyéni kiszállási engedélyeket. Elena neve mellett nem zöld, hanem sárga jelzés gyúlt ki: JÁRÓKÉPES – KÍSÉRENDŐ. A látása még mindig be-beszűkült, a gyomra kavargott, ezért a rendszer óvatosságból kísérőt rendelt mellé. Kísérendő. Mint egy beteg. Elena összeszorította a fogát. Fénycsík hasított át a fedélzeten, ahogy a rakodórámpa leereszkedett. A szervók rezgése a padlón és a szkafanderen keresztül jutott el hozzá; a ritka levegőn át magából a fémes csikorgásból szinte semmit sem hallott. A rámpa földet érését viszont mély ütésként érezte az egész testében. Ösztönösen megemelte a kezét, hogy megtörölje az arcát, de az ujjai csak az átlátszó polikarbonátnak koccantak. – Rajta – mormolta maga elé. – Csak egy lépés. Felállt. A kijelző sárgán villogott: VÁRJA MEG A KÍSÉRETET. KAPASZKODJON. Elena nem várt. Az izmai tiltakoztak a gravitáció visszatérő terhelése ellen. Lépett egyet a rámpa felé, majd megbotlott, és térdre zuhant a marsi portól már bemocskolt fémlemezre. Ziháló légzése visszhangzott a sisakban. Hirtelen összegörnyedt, és öklendezni kezdett. Megpróbálta visszatartani, de a gyomrából feltörő savas lé a hányásfelfogó gallérba csapódott, és finom permettel beterítette a sisak belsejét. A gallér alatt azonnal működésbe lépett valami: halk szisszenéssel zárt tasakba szívta a savas folyadékot Elena arca elől, a sisakplexi közepére pedig hideg légáramot fújt, hogy lásson valamit. A kijelző sárgáról vörösre váltott: ORVOSI RIASZTÁS. A fogadózsilip felől már indult is felé egy ápoló. A rámpa alján egy magas, komor alak állt marsi kültéri szkafanderben: Ivanov őrnagy, a Vosztok-telep parancsnoka. Egy pillanatig csak nézte Elenát, aki azért küzdött, hogy feltápászkodjon a porral borított rámpán. Hangjában ironikus mosoly bujkált, amikor megszólalt: – Szép volt. Üdvözöllek a Marson, Markova. A bolygót, úgy látom, már nem kell bemutatni. Már érzed. A leszállóegység és a telep bejáratához tartó szállítójármű között alig húsz lépés volt. Ezen a rövid úton az öt újonc legalább háromszor esett hasra. A kiképzésen világosan elmagyarázták a jelenséget: túllépés. A Mars felszíni gravitációja a földi gravitáció harmincnyolc százaléka. Elena már otthon kiszámolta, hogy ötvennyolc kilogrammos teste ilyen gravitáció mellett mindössze huszonkét kilogrammnak megfelelő erővel terheli a talajt. Négy hónapnyi mikrogravitáció után most mégis meglepően nehéznek érezte magát. Valami újra lefelé húzta; talpa a talajnak feszült, és szinte érezte belső szervei és vére súlyát. A bajok akkor kezdődtek, amikor megpróbált lépni egyet. A teste váratlanul könnyen megemelkedett. Olyan érzés volt, mintha a lába nem engedelmeskedne neki. Az első lépéssel jóval messzebbre jutott, mint várta. Ez volt a túllépés, amelyet elméletben, tetszetős vizualizációkon olyan okosan elmagyaráztak. Vicces volt látni a marsi videófelvételeket, most azonban ők is részeseivé váltak ennek a tréfának. Minden lépés valószínűtlenül elnyújtottnak tűnt. Elindulni könnyű volt. Megállni, főleg pedig fordulni és irányt váltani szinte megoldhatatlannak bizonyult. A szkafander, sőt az egész ruha valószínűtlenül könnyűnek érződött – addig, amíg meg nem kellett állni benne. A ruha tömege ugyanis nem változott, lendülete pedig tovább húzta. Ettől Elena úgy érezte, mintha a saját öltözéke rángatná. Élete leghosszabb húsz lépése volt ez. Az őrnagy és az emberei türelmesen vártak. Az első esésnél még egy ápoló felsegítette Elenát, és ellenőrizte az állapotát, de amikor látták, hogy jól van, engedték, hogy maga szokjon hozzá az új körülményekhez. A teste fölötti uralom visszaszerzése olyannyira lefoglalta Elenát, hogy gyakorlatilag semmit sem érzékelt a körülötte lévő tágabb világból. A Marsból látott néhány másodpercből csak egy vörös folt maradt az emlékezetében, a telep alacsony, szűk folyosói pedig nyomasztó benyomást tettek rá. Ennyi. Miután bekísérték a kabinjába, zihálva terült el az ágyon, és sisak nélkül próbált mélyeket lélegezni. A kis szobának ugyan volt ablaka, a házigazdák azonban jobbnak látták, ha azon egyelőre zöld erdei felvételeket vetítenek: orosz nyárfaerdőt madárcsicsergéssel és szélzúgással. Elena becsukta a szemét, és átadta magát a hangulatnak. A sisak hűvös légárama után az itteni levegőt langyosnak és sűrűnek érezte. Enyhén poros, fémes szaga volt; Elena azonban a felmelegedett kábelburkolat és a működő elektronika, a szintetikus textíliák, a fertőtlenítőszerek és az emberi jelenlét savanykás szagát is kiérezte belőle. A képernyőn tájékoztatók és szabályzatok szövege futott, de Elena inkább pihenni akart, és legalább gondolatban, legalább néhány percre visszatérni a Földre. Később bejött hozzá valaki a személyzetből, egy tableten átadta neki a telep terveit és egy kis üdvözlőcsomagot, majd mosolyogva felajánlotta, hogy este, ha kipihente magát, nézzen be a kantinba. Este a kantinban A rideg fémfalakról fénycsövek fáradt sugarai verődtek vissza. A légszűrők monoton zúgása úgy lüktetett a helyiségben, mint valami távoli, beteges szívdobbanás. Elena a tálcáját szorongatva keresett egy szabad széket a sarokban. Különösen nehéznek bizonyult egyszerre megtartani a tálcát és összehangolni a lépéseit. Az egész olyan volt, mintha cirkuszi mutatványt hajtana végre. Férfiak és nők ültek az asztaloknál; valamennyien marsi veteránok voltak. Arcuk fakó volt, tekintetük fáradt, de éber. Úgy követték az új jövevényt, ahogyan az ember egy frissen beszerelt alkatrészt figyel: vajon bírja-e majd a terhelést, vagy már az első napon felmondja a szolgálatot. Elena nem várt szívélyes fogadtatást, de ez a néma mustrálás nagyon kellemetlen volt. Ahogy leült, a térde megroggyant, és a fémszék megcsikordult alatta. A tálcáján lötyögő szintetikus püré szagtalan és íztelen volt, az első kanál után mégis hányinger tört rá. Elena ugyan megpróbált aludni néhány órát, de a teste a jelek szerint még mindig nem fogadta el az új valóságot. Kerülte az emberek tekintetét. Helyette a plafont és a falakat vizsgálta. Hamar feltűnt neki, hogy akik eredetileg ezt az állomást építették, még gondosan ügyeltek arra, hogy a vezetékeket fedett csatornákba és süllyesztett vájatokba tereljék. Ez mára legfeljebb emlék volt. A kábelek szabadon futottak a falakon és a plafonon, szigetelőszalaggal rögzítve ott, ahol a tartók már rég elszakadtak. Az ilyen megoldások eredménye mindig ugyanaz volt: a rendszer már csak foltokban működött. A helyiség egyes részeit rendesen megvilágították, más sarkok viszont szinte teljes sötétségbe burkolóztak. Nehéz volt eldönteni, hogy ez szándékos-e, vagy csak így alakult. Elena is egy ilyen sötétebb sarokba húzódott. Észrevétlennek azonban nem lehetett nevezni. Úgy érezte, még így is minden szem rászegeződött. Utastársait sehol sem látta, de tőlük amúgy sem várt támogatást, legfeljebb néhány viccesnek szánt megjegyzést. Egy árnyék vetődött elé az asztalra. Egy magas nő állt meg előtte. Szűk szabású, sötétszürke műszaki uniformist viselt, a mellkasán és a vállán megerősített panelekkel, a derekán széles szerszámövvel. Nem dísznek hordta. A nő sovány, csontos arca mozdulatlan maradt; kék tekintete egy vágószerszám pontosságával mérte végig Elenát, mintha a gyenge pontjait keresné. Barna haját szigorúan hátrafogta, vonásai pedig feszesek voltak, mintha a gravitáció nemcsak a végtagjait, hanem az arcizmait is lefelé húzná. Sem rangjelzés, sem névkitűző nem volt rajta; jelenléte önmagában is elég világosan jelezte a hatalmát. – Markova? – kérdezte szárazon. Elena bólintott. – Ötkor kezdünk – mondta a nő, és már fordult is vissza a kantin homályába, mintha csupán valamilyen adminisztratív feladatot pipált volna ki. Elena hosszú pillanatokig nézte az eltűnő alakot, majd a pürét bámulva, félig magának, alig hallhatóan mormolta: – Amúgy jól vagyok. Kösz. Nem volt ismeretlen számára ez a hideg fogadtatás. A háború óta az emberek sokkal távolságtartóbbak lettek egymással szemben. A szomszéd asztalnál ülő szikár, középkorú férfi oldalra fordult, és csontos ujjával a távozó nő felé bökött: – Ljudmila… Elena összerándult. – Tessék? – kérdezte szárazon. A férfi vállat vont, mintha azt jelezné, hogy nem az ő gondja, ha Elena ijedős. – A főmérnök. Ljudmila Vetrova. Ne várd tőle, hogy megölelgessen. Mielőtt Elena válaszolhatott volna, a háttérből kiáltások harsantak: – Mi van, Volkov? Megtetszett a kis újonc? Még a vén kecske is megnyalja a sót, mi? – Hogy kinyílt a csipád, te taknyos… – morogta Volkov anélkül, hogy odanézett volna. Aztán Elenára pillantott. – Ezek se jobbak, de legalább nem harapnak. Pár nap, és hozzászoknak a képedhez. Te meg a levegőhöz. Elena halvány mosolyt erőltetett. Tudta, hogy itt egy mosoly is valuta. – Elena – mondta röviden. – Misa Volkov – mutatkozott be a férfi. Elena a tálcáért nyúlt, hogy távozzon, de amint felegyenesedett, az izmai ismét elárulták. Megbillent a számára még szokatlan gravitációban, és az egész kantin szeme láttára előrebukott. A tálca tompa csattanással csúszott ki a kezéből a padlóra. Egy pillanatra dermedt csend lett. Aztán, mintha az egész helyiség csak erre a pillanatra várt volna, kitört a hangos, gyomorból feltörő, könnyeket fakasztó hahotázás, amely még a mennyezet acélgerendái között is visszhangzott. Misa Volkov odalépett, hogy felsegítse, de Elena vörös arccal, összeszorított fogakkal kitépte a karját a férfi kezéből. Elindult volna kifelé, de túl nagy lendületet vett. Nem tudott megállni, és teljes erőből nekivágódott a bejárati ajtó fémkeretének. A röhögés most már olyan volt, mintha velük együtt az egész telep rázkódna. A bányászok egymás vállát csapkodták. Elena káromkodva tántorgott ki a kantinból, a szavait elnyelte a csukódó ajtó zaja. Bent a nevetés még percekig tartott. Csak Elena nem tudta, hogy ez minden második évben pontosan ugyanígy zajlik, és hogy mindannyian emlékeznek még az első estére, amikor a Mars térdre kényszerítette őket.

A Mítosz regényei (Az Első Sol és az IKAROSZ) a közeli jövőben, egy krízisben lévő Föld korában kezdődnek. Mivel a történetet mindig egy-egy szereplő személyes nézőpontjából mesélem el, sehol nincs benne egy nagy világpolitikai esszé vagy történelemkönyv. Ahogy a valós életben is, a történelem átrobog egy ember életén. A hátteret apró morzsákból kell összerakni. Most egy blogbejegyzés erejéig kilépek ebből a nézőpontból, és megmutatom, mi történt a Földön, mit hagytak maguk mögött azok, akik úgy döntöttek, hogy a Marsra költöznek. Egy fontos kitétel előre: ez a politikai berendezkedés nem napjaink politikájára adott burkolt reakció. A célja dramaturgiai: egy olyan Földet akartam, ahol a krízis miatt sokak számára még a gyilkos, zord Mars is vonzóbb, mint otthon maradni. Egy új kezdet ígérete. A geopolitika ennek az alaphelyzetnek a megteremtését szolgálja. Fikció, még ha néhol napjaink viszonyaiból is indul ki. Az Első Sol 2087-ben kezdődik, amikor a marsi telepek már több mint 25 éve léteznek. De nézzük, mi vezetett idáig a Földön. Klímakatasztrófa és a régi rend összeomlása A klímakatasztrófa a mindennapok valóságává vált. Egész országok váltak működésképtelenné. Elsősorban a globális dél fejlődő országai jártak így, de a feszültség mindenhol nőtt. Szélsőséges pártok kerültek hatalomra, a radikális megoldások kora jött el. Azok az országok, amelyekre már korábban is a rossz kormányzás volt jellemző, kártyavárként omlottak össze. Ennek első nagy példája Oroszország volt. A folyamatos konfrontáció és a belső problémák külső ellenségképpel való elfedése egy feszült világpolitikai helyzetben odáig fajult, hogy ez a külső ellenségkép egy ponton életre kelt. Az északi hajózási útvonalak háborúja A felmelegedés miatt megnyíltak az északi tengeri útvonalak. Hihetetlenül felértékelődött Szibéria és az orosz északi partvidék, amin keresztül új kereskedelmi folyosó nyílt, amit egy folyamatosan zsaroló, keresztbe tevő orosz állam próbált ellehetetleníteni. Oroszország ezzel három ellenséget rántott magára. Az USA, az EU és Kína – ritka pillanatként egy pergőtűz-szövetségben – együtt állították meg az orosz rulettet: Az EU, addigra jobb-, sőt szélsőjobboldali erők befolyása alá kerülve, a korábbi emberi jogi és szabadkereskedelmi retorika helyett a történelemből ismerős birodalmi reflexeket vette elő. Amikor az oroszok a Sanghaj és Rotterdam/Antwerpen közti északi kereskedelmi utakat kezdték veszélyeztetni, az EU-nak nem okozott lelkiismereti gondot elfoglalni Oroszország északnyugati részét a Balti-térségtől az Urál nyugati lejtőjéig, majdnem Moszkváig. Szentpétervár ostroma svéd vezetéssel a konfliktus egyik ikonikus pillanata. Ebben az ostromban vesz részt védőként Ivanov őrnagy, Misa Volkov, de az EU fronton harcol (igaz máshol, Kurszk térségében) Koljakov is. Az EU oldalán harcol az észt Kertu Pärn és a magyar Kovács Bálint. Mind szerepelnek az Első Solban vagy az Ikaroszban és a Marson hozza őket össze a sors. Az USA hasonló okokból megszállta az Alaszka és az Urál keleti lába közti, kb. 100 km-es északi tengerparti sávot. Kína eleinte hivatalosan csak stabilizál, közvetít, aztán opportunista módon kihasználja Oroszország meggyengülését, és lerohanja Szibériát. (Erre a 60-as években már volt egy gyenge kísérlet, amit a Szovjetunió szinte az indulása pillanatában megállított.) Most viszont Kína, mint kés a vajban, halad előre, ráülve a teljes orosz nyersanyagkészletre. Elena Markova Novoszibirszkben nő föl, itt éli át a kínai megszállást, a bátyját elviszik katonának. Ő maga tizenévesként az ellenállás tagjaként bujkál, majd Moszkvába szökik, ahol végre elkezdheti az egyetemet. Az Első Sol teljes egészében az ő Marsra érkezését dolgozza fel. (Elena részletes életrajza hamarosan magyarul is elérhető lesz.) A tengeri kereskedelem – északon és délen is – az USA–EU–Kína hármas ellenőrzése alá kerül. A többieknek ebben már nem osztanak lapot. Hozzávetőleges térkép a könyv világának Oroszországáról Egy fontos megjegyzés Kínáról A Mítosz univerzumában Kína fikciós ország. Ezt főleg az Ikarosz olvasói már tudják. Fikciós abban az értelemben, hogy a ma ismert kommunista Kína ebben a világban sosem létezett: nem volt Mao Ce-tung, nem volt a Nagy Menetelés, nem volt kulturális forradalom. A birodalom a császár vezetésével él tovább a mai napig. Tajvan is mindig is Kína része volt, sosem szakadt el, mert nem volt miből. A tajvani chipgyártás és a ma ismert kínai technológiai ugrás viszont megvan, csak épp a császári Kína részeként. Ennek a Kínának a telepét vezeti Li igazgató, itt dolgozik Dr. Huang Qian, itt harcol Feng tizedes és itt él a lánya Wei Wei. Őket mind az IKAROSZ könyvből ismerhetik az olvasók. Oroszország sorsa Oroszország elveszíti területének nagy részét: Nyugaton az Urál hegyláncig Északon az EU által svéd vezetéssel elfoglalt Szentpétervárig és a finnek által visszavett Karjaláig Délen a Kaukázusi „-sztánok" (Csecsenföld, Dagesztán stb.) függetlenné vált, de instabil, hadurak uralta területéig Keleten, délkeleten a Kína által elfoglalt Szibériáig A maradék Oroszország, Moszkva központtal, nagyjából az ukrán határig (Ukrajna eközben már rég EU-tag, erős hadsereggel), gyakorlatilag összeomlik. Oligarchák és hadurak váltják egymást a vezetésben, a krízis állandósul. Ez a politikai valóság húzódik meg Az Első Sol mögött. Ez csak egy szelet a Mítosz világából, egyik itt említett szál sincs kifejtve egyik megjelent könyvben sem. Inkább ablakok, amik egy-egy jövőbeli előzménytörténet felé nyitnak.

Alapadatok Teljes név: Ljudmila Szergejevna Vetrova Születési dátum: 2047 (Moszkva, Oroszország) Születési hely: Moszkva, Oroszország Tanulmányok: Bányamérnöki diploma, Moszkvai Állami Bányászati Egyetem Beosztás A Vosztok-telep (orosz szektor, Mars) főmérnöke Elena Markova érkezésekor Vezető infrastruktúra-szakértő, felelős a település életfenntartó rendszereiért és a bányaműveletekért Ljudmila Vetrova Ljudmila története Moszkva, egyetlen gyermek Ljudmila Moszkvában született, már középkorú szülők egyetlen gyermekeként. Gyermekkora csendes, rendezett és szorosan felügyelt volt. Azt a fajta nevelést kapta, amiből vagy lázadók, vagy tökéletességre törő emberek lesznek. Ő a második típusba tartozott. Novomoszkovszk, egy haldokló medence A diplomája után egy szénbányavállalatnál helyezkedett el a Podmoszkovjei-medencében, Novomoszkovszk közelében, az ország egyik legrégebbi szénkitermelő vidékén, amely addigra már egyben az egyik legkimerültebb is volt. Húszas éveit egy lassan, méltósággal hanyatló iparág irányításával töltötte, ahol minden mérve, naplózva és elszámolva volt, még akkor is, amikor maguk a rétegek már kifogytak. Jobban illett hozzá, mint amennyire szívesen beismerte volna. Nincs miért maradnia Szülei egy éven belül mindketten meghaltak. Testvér, gyerek nélkül, semmi sem kötötte már Moszkvához, ezért jelentkezett a marsi kolonizációs programba. Az ígéret vonzotta: modern rendszerek, világos protokollok, egy telep, amelyet úgy vezetnek, ahogyan egy telepet vezetni kell. Érkezés, 2076 Pontosan annak az ellenkezőjébe érkezett meg a Marsra, amit ígértek neki. A Föld háborúi már ekkor fojtogatni kezdték az utánpótlási vonalakat, és a Vosztok, alig néhány éves fennállása alatt, már megtanult abból élni, amit szerezni, cserélni vagy csendben meghamisítani tudott. Nem várt rá semmiféle rendezett rendszer, amit átvehetett volna. Csak a válság várta, meghatározatlan ideig. Egy gyönyörű hazugság főmérnöke Puszta hozzáértéssel és kitartással emelkedett a főmérnöki posztig, és több mint egy évtizeden át az egyetlen módon vezette a Vosztokot, ahogyan az egyáltalán vezethető volt: informális szívességekkel, meghajlított szabályokkal és olyan papírmunkával, amely szebb történetet mesélt, mint az igazság. Semmi sem volt a telepen egészen az, aminek mondták, és ezt mindenki tudta. Ljudmila tudta a legjobban. Egy nő számára, aki egész identitását a rendre és az őszinteségre építette, ez a maga csendes száműzetése volt: kétszázmillió kilométert utazott, hogy megbízható szabályokat találjon, ehelyett pályafutása minden napján azon dolgozott, hogy életben tartsa a hazugságot. Mert a hazugság volt az egyetlen dolog, ami még összetartotta a Vosztokot. Jogi nyilatkozat: A weboldalon megjelenő valamennyi karakter, esemény és történetszál teljes mértékben fikció. Bármilyen hasonlóság valós személyekkel, élőkkel vagy elhunytakkal, a véletlen műve. A karakterek vizuális megjelenítése AI által generált képekkel készült, és kizárólag illusztrációs célt szolgál.

Név: Mihail "Misa" Volkov Születési dátum: 2034. május 5. Születési hely: Volgográd, Oroszország Beosztás: Vájár, Vosztok-telep Korábbi foglalkozás: Tengerészgyalogos (Orosz Föderáció Haditengerészete) Marsra érkezés: 2073 (39 évesen) Misa Volkov Misa Volkov egy hanyatló évszázadba született bele. Huszonegy évesen a világ már belerántotta egy újabb háborúba, és ő szinte kérdés nélkül ment vele. Besorozták az Orosz Haditengerészet szárazföldi erőibe, ahol Anatolij Ivanov őrnagy parancsnoksága alatt szolgált, az EU–Oroszország konfliktus brutális hadjárataiban. Katona volt a szó legegyszerűbb értelmében: olyan ember, akinek az ereje nem szavakban vagy tervekben rejlett, hanem a néma kitartásban. Huszonévesen Misa Volkov még csak egy volt a sok fiatal munkás közül Volgográd alumíniumüzemeiben. Egy a sok ezer közül, akik hajnalban érkeztek, fémport lélegeztek egész nap, és este tértek haza. Nem voltak nagy tervei. Biztos fizetés, talán egy család egyszer, talán egy jobb műszak. Az öntöde falain kívüli világ mások gondja volt. Nem is sejthette, hogy alig egy éven belül az a világ eljön érte. A hazafelé tartó, Admiral Gorskov-osztályú fregatt fedélzetén Misa még nyíltan hordozta a fiatalságát. Könnyed mosolyt, a napbarnított bőrt, egy testet és lelket, ami még nem tanulta meg, mit fog kérni tőle a háború. Anatolij Ivanov, egy nála alig idősebb, fiatal hadnagy egységébe osztották be, és egy ideig a szolgálat szinte kalandnak tűnt: nyílt víz, csíkos tengerészpóló, egy egyenruha csendes büszkesége. A fedélzeten senki sem hitte, hogy Szentpétervár valaha eleshet. Az ostrom, amely majd mindkettőjük életét meghatározza, egyelőre még elképzelhetetlen volt. Tizenöt évvel később, harminchat évesen, Misa egy fegyverleadó pultnál állt egy raktárcsarnokban, letéve azt a puskát, amit a háború utolsó, vesztes hónapjain át hordozott. Az arca elmondta azt, amit a hangja soha: a szemei kiüresedtek, haja már őszült a halántékánál, nem az évek, hanem mindaz miatt, amit ezek az évek magukban hordoztak. Mögötte egy sor hozzá hasonló férfi várta a sorát. Katonák, akik semmit sem nyertek, és most semmijük sem maradt, ahova visszatérhetnének. Amit kívülről senki sem látott: a rémálmok, amik a saját ütemükben tértek vissza, a megmagyarázhatatlan hangulatváltások, ahogyan egy néma, hétköznapi nap hirtelen, figyelmeztetés nélkül berobbant. És a mosoly, örökre eltűnt. Mire Elena Markova megérkezett a Marsra, Misa Volkov már tíz éve dolgozott a Vosztok-telep tárnáiban. Hallgatag, magának való emberré vált. Nem volt hova hazamennie; az az otthon, amit ismert, már megszűnt létezni. A Mars nem mentette meg. Csupán helyet adott neki, hogy tovább tudjon menni, méterről méterre, a vörös kőzetben.

Alapadatok Teljes név: Irina Antonovna Kuznyecova Születési dátum: 2039. április 29. Születési hely: Tomszk, Szibéria, Oroszország Tanulmányok: Érettségi Irina Kuznyecova Beosztás Bányász, Vosztok-telep (orosz szektor, Mars) A Vosztok alapító generációjának egyike, az utolsó még élő tagok közül Roszkoszmosz Marsi Divízió, Bányászati és Infrastrukturális Testület Irina története Irina Kuznyecovából soha nem lett mérnök, és ő sem nevezte magát annak, de majdnem mindent meg tudott javítani, aminek kereke, nyomása vagy motorja volt. A Mars előtt kamionsofőr volt a szibériai tajgán, olyan utakon szállított árut, amelyek alig érdemelték meg ezt a nevet, olyan vidéken, ahol a legközelebbi szerelő akár három nap járásra is lehetett. Ha fa dőlt az útra, eltakarította. Ha egy híd megroggyant a saját súlya alatt, megerősítette, vagy ha kellett, újat épített. Erre senki nem képezte ki. A tajga tette meg helyette. Tomszk, az ország másik végéből Irina messze Novoszibirszktől, Tomszkban nőtt fel, egy olyan hatalmas régió túlsó szélén, ahol két szibériai felnőhet ugyanazon a kegyetlen télen, anélkül, hogy egyetlen közös emlékük is lenne az otthonukról. Az iskolát csak az érettségivel zárta, egyetemi továbbtanulás nélkül. Ami helyette volt: egy kamion, egy útvonal, és egy ország, amely nem bocsátotta meg a hibákat. A kiválasztás Amikor a Mars megnyitotta kapuit a kolonisták előtt, nemcsak diplomás mérnököket kerestek. Olyan emberekre volt szükségük, akiket a legrosszabb körülmények közé is el lehet küldeni és ott is életben maradnak. A kiválasztás folyamata kevésbé volt interjú, egy brutális túlélőgyakorlaton kellett átmenniük, aminek minden lépését kamerák rögzítették, de segítség nem érkezett. Irina nemcsak átment a vizsgán, ez volt az ő világa. A Vosztok aranykora Irina a 2060-as évek közepén érkezett a Marsra, Oroszország csúcsidőszakában a gyarmatosítási versenyben, amikor a Vosztok még új volt. Az orosz űrterjeszkedés szimbóluma. Soha nem dolgozott még bányában, mielőtt leszállt. Ezt is úgy tanulta meg, mint minden mást: a maga kárán. Évtizedekkel később ő lesz egyike a kevés embernek a telepen, aki még emlékszik arra, hogyan nézett ki a Vosztok a hanyatlás előtt. Jogi nyilatkozat: A weboldalon megjelenő valamennyi karakter, esemény és történetszál teljes mértékben fikció. Bármilyen hasonlóság valós személyekkel, élőkkel vagy elhunytakkal, a véletlen műve. A karakterek vizuális megjelenítése AI által generált képekkel készült, és kizárólag illusztrációs célt szolgál. Read in English: Irina Antonovna Kuznetsova, Miner at the Vostok Settlement

Ἐν δὲ μαθεῖν ὁ πάσχων· καὶ πρὸς τοῦ θεοῦ δώροισι βαίη σωφροσύνη. (A szenvedésből bölcsesség születik; és az istenektől ajándékként érkezik a mértékletesség. Aiszkhülosz „Agamemnón”) Wang Lei szeme már nem volt olyan jó, mint régen. Addig növelte a betűméretet a tabletjén, amíg a számok olvashatóvá nem váltak, majd tanulmányozta a dróntelemetriát. A panelteljesítmény az elfogadható tartományon belül volt. A hatékonysági grafikonok azt mutatták, amit mindig. Minden rendben volt. Letette a tabletet és megdörzsölte a szemét. Ekkor vette észre a napsugarat. Egy vékony napsugár szűrődött be a munkaállomása feletti keskeny megfigyelőablakon, olyan tiszta, szűretlen marsi reggel jele, amely évente talán tucatszor fordult elő, amikor az éjszaka folyamán leülepedett a por és az ég elvesztette szokásos borostyánsárga ködét. A fény ráfeküdt az asztalára, elnyúlva kényelmesen, mintha csak megpihenne végre a hosszú úton, amit azért tett meg, hogy ebbe a szobába érkezzen. Wang Lei egy pillanatig csak ült mellette. Aztán meggyőzte magát, hogy a paneleknek személyes szemrevételezésre van szükségük. A négyes szektorban lévő drónok a múlt héten enyhe kalibrációs eltérést mutattak. Ez volt az ok. Aktiválta a légzsilip-rendszert, levette a szkafanderét a falról, és rákattintotta a munkaruhája gallérjára. Harminc másodperc a kamrában. Aztán a külső ajtó kinyílt, és először a hideg érkezett. Aztán a csend. Egy pillanatra megállt és felnézett. A napelemes erőmű TianYuan kapuja felett nyúlt el, a takarító drónok lassan, módszeresen mozogtak a soraikban, és rajtuk túl az ég mályvaszínű volt. Wang Lei megengedte magának, hogy elidőzzön rajta. Egy ember ennyit megérdemel. Még mindig felfelé nézett, amikor mögötte újra megnyílt a légzsilip. Két alak lépett elő. Az első egy fiatal nő volt, arca látható volt a sisakrostélyon át. Wang Lei azonnal felismerte a kifejezést. Olyan mosoly volt ez, amelynek valahol egy férfi áll a hátterében. Gyorsan haladt, elszántan, mintha a célállomás már élénkebben létezne a fejében, mint a lába alatt a talaj. Mellette az egyik magas, emberszerű robot lépkedett, amelyet az amerikaiak néhány héttel korábban hagytak TianYuanban. Wang Lei még nem szokott hozzá. Ugyanolyan könnyed magabiztossággal mozgott, mint a nő, erőfeszítés nélkül tartva a lépést, és amikor elhaladtak mellette, a feje feléje fordult és aprót bólintott, ahogy egy ember tenné. Wang Lei visszabólintott, mert nem válaszolni udvariatlanságnak tűnt volna. Egymás közt beszélgetve haladtak el, szavaikat a sisakján át nem hallhatta, aztán eltűntek. Wang Lei visszatért a drónjaihoz. Néhány perccel később, a talpán át, nem a felette lévő levegőn keresztül, valamit érzett. Egy rezgést, amelynek nem volt rutinszerű magyarázata. Megfordult. A nap felé emelte a szemét. Erőltette, hogy nyitva tartsa őket a fény ellen. Valami közeledett. Az IKAROSZ teljes e-könyve 1 990 Ft-ért vár rád. Tovább a könyvhöz

Aki szkafander nélkül lép ki a marsi felszínre, annak nagyjából tizenöt másodperce marad, mielőtt elveszíti az eszméletét. Egy jó szkafanderben órái vannak. Ez a poszt arról szól, honnan jön a különbség, mi fogy el először, és miért a szkafander a leggyengébb pont minden kint töltött órában Vosztokon, az IKAROSZ orosz telepén. Tizenöt másodperc szkafander nélkül A marsi légkör nagyrészt szén-dioxid, a nyomása a felszínen a földinek kevesebb mint egy százaléka. Ekkora nyomáson a víz már a testhőmérsékletnél alacsonyabb hőfokon forr. A nyál és a könny pezsegni kezdene, a tüdő pedig nem jutna oxigénhez. Stefaan de Mey, az ESA szakembere a Space.com cikkében azt mondja, hogy vákuumban az ember 10-15 másodpercen belül elájul. A ritka marsi levegő ezen szinte semmit nem változtat. Segítség nélkül néhány percen belül beáll az agyhalál. A Marson a szkafander egy ember alakú kis űrhajó. Mit csinál valójában egy szkafander? A szkafander nyomás alatt álló buborékot tart a test körül. A NASA űrsétaruhája, az EMU, kb. 30 kilopascal tiszta oxigént tart, ez a tengerszinti nyomás nagyjából harmada. Kivonja a kilélegzett szén-dioxidot, egy alsóruha csöveiben keringő vízzel hűt, és van benne rádió meg akkumulátor. A Mars ehhez hozzáteszi a magáét. Az átlaghőmérséklet mínusz 60 fok körül van, ezért egy marsi szkafandernek éjjel melegítenie kell, kemény munka közben pedig el kell vezetnie a test hőjét. Miért órákban mérik a határát? Az EMU kb. 8 órán át tartja életben az űrhajóst, és van még 30 perc vésztartaléka. A határt az szabja meg, ami a ruhában elfogy: az oxigén, a szén-dioxidot megkötő szűrő, a hűtővíz és az akkumulátor. A benne dolgozó ember is elfárad. Nyomás alatti ruhában mozogni nehéz munka, a kéz hamar kifárad a merev kesztyűben. Egy marsi kint tartózkodást is így terveznének: ki és vissza, jóval azelőtt, hogy a tartalékhoz kellene nyúlni. A szkafanderek egy másik családjáról, a leszálláskor viselt vészhelyzeti nyomásruháról a SOKOL M posztban olvashatsz. Mi koptatja a szkafandert a Marson? Hetek és hónapok alatt két másik veszély számít többet. Az egyik a sugárzás. A Curiosity marsjáró a felszínen napi kb. 0,64 millisievertet mért, ahogy a Space.com beszámolt róla. Ennyit kap egy ember a Földön a természetes háttérsugárzásból nagyjából három hónap alatt, és a szkafander ez ellen alig véd. A másik a por. A marsi por a lisztnél is finomabb és elektromosan töltött, ezért rátapad a szövetre, és bejut a csuklókba, a csapágyakba és a tömítésekbe. Minden kint töltött óra után kicsit több marad belőle a ruhában. Vosztok szkafanderei Az IKAROSZ-ban Vosztok évek óta semmit nem kapott Moszkvától, és ez a szkafandereken is látszik: karcos panelek, sebtében cserélt csuklók, kifakult jelzések. Az első fejezetben Ivanov őrnagy az ideiglenes szkafanderét kapja fel. Ez egy kicsit nehezebb típus, amelyet szükség esetén órákig lehet viselni odakint, a sisak plexijén egy javított repedéssel. Egy ilyen ruhán minden folt ugyanazt kérdezi: hány órát bír még ki? A fejezet egy közeledő nagy viharral kezdődik. Hogy miért nem maga a szél a veszélyes, azt a kupoláról szóló poszt magyarázza el, a négy telep helyét pedig ez a térképes poszt mutatja meg. A Mítosz tárlatán Luna, az ikerrobot vezet végig a Marson. Források How long could you survive in space without a spacesuit?, Space.com. Radiation on Mars 'Manageable' for Manned Mission, Space.com, 2013. Extravehicular Mobility Unit, műszaki adatok. Az IKAROSZ, a Mítosz-sorozat első könyve, e-könyvként itt érhető el.

Szingapúrban élő sci-fi szerző vagyok. Nem ebből élek, ez a szenvedélyem. Főállásban innovációval kapcsolatos tárgyakat tanítok egy szingapúri iskolában. Több mint harminc éve egy önismereti csoportba jártam, amit egy pszichiáternő vezetett. Az egyik ülésen, talán egy történetre reagálva, azt mondta: „Mi mind régi görög drámákat és mítoszokat játszunk újra. Ezek a történetek élnek. Időtlenül. Mi, emberek pedig újra és újra eljátsszuk őket.” Ez a pár mondat harminc évig velem maradt. Amikor a sorozat ötlete megszületett, nem véletlenül lett a címe Mítosz. Az első kötet, az IKAROSZ, egy nagyon régi történetet mesél el, a közeli jövőbe, a Marsra helyezve. Az eredeti mítosz elemeit végig megtartottam, de egyszer sem neveztem meg őket. Írás közben éreztem meg, mennyire igaz, hogy a történeteknek saját életük van: egy idő után szinte maguktól íródtak. A könyveim emberekről szólnak. A szereplők nagy részét olyan emberekből gyúrtam, akikkel életem során találkoztam: a bányavárosban, ahol fölnőttem, a pszichiátrián, Közép-Ázsiában, Észak-Európában, Szingapúrban. A technológia és a tudomány nagyon érdekel, de leginkább az, hogy mit tesz velünk. Ezért játszódik a történet a jól kiszámítható közeli jövőben. És ezért sci-fi: régi drámák, azokkal a szereplőkkel, akikkel én találkoztam, egy rugalmasan alakítható világba helyezve. Budapesten születtem 1972-ben. Tatabányán nőttem fel. Anyai ágon szinte mindenki bányász volt a családban. Aknász, bányamérnök, geológus. Én magam autószerelőnek tanultam, ipari tanulóként a Tatabányai Szénbányák bányagarázsában dolgoztam, gyakorlaton voltam a lengyelországi Kielcében Jelcz buszokat szerelve, otthon meg Rába-motorokat építettem Ikarus buszokba. Amikor Az Első Sol orosz bányásztelepét lefestettem a Marson, nem sokat kellett kutatnom utána, milyen egy ilyen közösség, elég volt visszaemlékeznem. Bugarszki Zsolt Az apai ágon katonák, rendőrök, egyenruhás szakmák kísérték az életemet, olyannyira, hogy a középiskola elvégzése után én is katonai főiskolára jártam, másfél évet elvégeztem a Kossuth Lajos Katonai Főiskola határőr szakán. De végül egyik sem az én utam lett. Leszerelés után egy hajléktalanszállón dolgoztam Tatabányán a rendszerváltás hajnalán. Aztán Budapestre költöztem, két főiskolán-egyetemen tanultam párhuzamosan, közben négy évig éjszakai segédápoló voltam egy pszichiátriai osztályon. Hétvégenként pedig lakásokat festettem, hogy kijöjjek a pénzből. A pszichiátria végül magával ragadott. 23 évesen már egy általam alapított szolgáltatást vezettem Budapesten. Nappali klubokat, foglalkoztatási programokat, családokhoz kijáró mobil szolgálatot, és 12 éven át ezt a szervezetet irányítottam. Innen indult egy hosszú, mozgalmas szakmai út: egyetemi oktatás, majd meghívások posztszovjet országokba. Dolgoztam Örményországban, Kazahsztánban, Kirgizisztánban, Ukrajnában, Koszovóban, Horvátországban, hogy hasonló szolgáltatásokat építsünk. Közben megszereztem a PhD-fokozatot, és vendégoktatóként dolgoztam Ausztráliában, Ausztriában, Észtországban. Utazásaim során ismertem meg a feleségemet, aki szingapúri, és aki Magyarországra költözött hozzám. 2012-ben született meg a lányunk, Hédi. Aztán, amikor Magyarországon egyre inkább úgy éreztem, fogy körülöttem a levegő, elfogadtam egy vendégoktatói meghívást Észtországba, és onnan már nem tértünk vissza. A Tallinni Egyetemen tanítva talált meg a társadalmi innováció: nem szoftverek és bankátutalások gyorsítása, hanem az, ahogyan az innováció megjelenhet az ember és az állam viszonyában, a közösségek életében. Felépítettem és elindítottam egy önálló mesterképzést ezen a témán. Nyolc észtországi év után, a COVID kellős közepén, Szingapúrba költöztünk, hogy szingapúri-magyar lányunk mindkét világot megismerhesse, mielőtt felnőttként eldönti, melyikben szeretne élni. Immár másodszor kezdtem a nulláról: új szakma, új nyelv, új önmagam, ötven év közelében. Írni egész életemben írtam. Tizenkét évesen krimiket írtam, amiket az osztálytársaim gépeltek le és olvastak fel. Van, aki évtizedekkel később is emlékezett rájuk, amikor újra találkoztunk. Az egyetemi évek alatt aztán évekig szigorú keretek közé szorított publikációkat, kutatási beszámolókat írtam. Közben rengeteg történet gyűlt fel bennem. A sci-fi az a műfaj, ahol végre nem kellett ragaszkodnom egyetlen valósághoz sem. Annyi világban, szakmában, országban voltam otthon, és egyikben sem teljesen. A sci-fiben az a csodálatos, hogy kitágul a világ, bármit összeköthetsz bármivel, minden a fantáziádra van bízva. Nekem az egész életem ilyen. A sci-fi, azt hiszem, a legjobb műfaj, ahol ezt meg tudom osztani valahogy. Bugarszki Zsolt

Valami új készül a MÍTOSZ univerzumban, és te is az elsők között tarthatod a kezedben. Az első 10 ingyenes helyből még 3 szabad. Rendeld elő Az Első Solt → https://forms.gle/Fp3bcYC7Kcq8JUG99 Az Első Sol a MÍTOSZ sorozat legújabb darabja: egy hard sci-fi történet a Marson, ugyanabban a világban, mint az IKAROSZ. Rövidebb, mint egy teljes regény, nagyjából 200 oldal, de ugyanolyan súlllyal bír: egy összeomlás szélén álló kolónia, az általa formált szereplők. A könyv hamarosan megjelenik eBook formátumban. Mielőtt mindenhol elérhető lesz, megnyitjuk az előrendelést egy induló ajánlattal. Az első 10 előrendelő teljesen ingyen kapja az e-könyvet. Minden ezutáni előrendelő számára a könyv 999 Ft-ért lesz elérhető, az 1399 Ft-os bolti ár helyett. Miért érdemes előrendelni? Légy az első. Az Első Solt mindenki előtt olvashatod: a szélesebb körű megjelenés előtt. Rögzítsd az árat. 999 Ft most, vagy akár ingyen, szemben az 1399 Ft-tal később. Támogasd a független sci-fit. Az Első Sol önálló kiadásban jelenik meg: nincs kiadó, nincs szűk keresztmetszet, csak a történet, közvetlenül a szerzőtől hozzád. Csatlakozz a MÍTOSZ univerzumhoz. Ha olvastad az IKAROSZ-t, ez a következő állomásod. Ha még nem, ez egy rövidebb, gyorsabb belépési pont. Hogyan működik? Kattints a fenti előrendelési linkre. Erősítsd meg a helyed az e-mail címeddel: ez foglalja le a helyed az ingyenes vagy kedvezményes sorban. Amikor Az Első Sol elkészül, te tudod meg elsőként, és te kapod meg elsőként, a rögzített áron. Már olvastad az IKAROSZ-t? Az Első Sol ugyanabban a marsi kolónia-univerzumban játszódik: egy új belépési pont a világba, új történettel és új hanggal. Kérdésed van az előrendeléssel kapcsolatban? Írj közvetlenül a szerzőnek, szívesen segítek. Zsolt Bugarszki zsoltbugarszki@mitosz.com

A marsi kupolát nem a váza tartja. A benne lévő levegő feszíti ki, ahogy a léggömböt. Ezért szinte soha nem a szél a veszély. Az IKAROSZ világában az orosz Vosztok-telep egy ilyen kupola alatt termeli a friss élelmét, és a Mítosz tárlatának egyik csillagos jegyzete ugyanezt a fizikát magyarázza. Ez a poszt egy kicsit mélyebbre megy. A marsi szél gyors, de gyenge A marsi porviharok ijesztőek tudnak lenni. A NASA szerint a legerősebb szelek elérik az óránkénti kb. 100 kilométert. A marsi légkör sűrűsége azonban csak nagyjából egy százaléka a földiének, és a szél nyomóereje a levegő sűrűségétől ugyanúgy függ, mint a sebességétől. Óránként 100 kilométeres sebességnél a marsi szél nagyjából 7 pascallal nyom egy falat. A Földön ennyit egy óránként 12 kilométeres szellő tesz. A viharok ettől még komoly gondot okoznak: eltakarják a Napot, és mindent beborítanak porral. Csak éppen felborítani nem tudnak egy kupolát. Az igazi erő belülről jön Az embernek belélegezhető levegő kell, olyan nyomáson, amelyet a teste elvisel. Ha a kupolában a földi tengerszinthez közeli, kb. 101 kilopascalos nyomást tartanak, a levegő a burok minden négyzetméterét nagyjából tíz tonnának megfelelő erővel nyomja kifelé. Kívülről szinte semmi nem nyom vissza. Ez a belső nyomás több mint tízezerszer nagyobb, mint a legerősebb vihar nyomása. A marsi kupola tehát úgy viselkedik, mint egy léggömb. A burka feszül, és a mérnöki feladat a földinek éppen a fordítottja: nem az a kérdés, hogyan ne dőljön össze, hanem az, hogyan ne emelkedjen fel. A peremét a talajhoz kell rögzíteni, vagy súllyal kell leterhelni. Ezért egy marsi település építése először nyomáskérdés, és csak utána időjárási kérdés. Lapok, tömítés és fémváz Az IKAROSZ világában a kupola burka olvasztott kvarclapokból áll, fémvázba foglalva. A kvarcüveg átengedi a fényt a növényeknek, és jól bírja a hőt. A gyenge pont máshol van: a lapok közti tömítésben és a vázban, amely tartja őket. A Mars nem kíméli az illesztéseket. A hőmérséklet nappal és éjjel között nagyot ingadozik, az üveg és a fém pedig nem egyformán tágul, így a tömítés minden nap dolgozik. A marsi por olyan finom, hogy minden résbe beférkőzik. Ugyanez igaz a bolygó minden ajtajára és zsilipjére is. A hiba csendben gyűlik Egy túlnyomásos szerkezet ritkán megy tönkre egyetlen nagy csapástól. A tömítés lassan veszít a rugalmasságából. Egy kis szivárgás egyre nagyobb lesz. Egy csavar elfárad több ezer nyomásváltozás után. Mivel a terhelés megoszlik a vázon, a kieső borda a terhét a szomszédos bordákra adja tovább. Ezért a Marson a rendszeres átvizsgálás és a nyomásmérő figyelése többet ér bármilyen szélmérőnél. A vosztoki kupola Vosztokon csaknem százan élnek, toldozott-foltozott modulokban, egy üvegházkupola körül, amely a friss élelmüket adja. Hogy a telepek hol állnak a valódi Mars-térképen, azt a Hol játszódik az IKAROSZ a Marson? poszt mutatja meg. Hogy a viharban mi lesz a kupolával, azt a könyv mondja el. Vosztokot a Mítosz tárlatában is meglátogathatod, ahol Luna, az Iker Robotok egyike vezet végig a Marson. Forrás The Fact and Fiction of Martian Dust Storms, NASA, 2015 (angolul). Az IKAROSZ, a Mítosz-sorozat első kötete magyarul e-könyvként itt érhető el.