Szingapúrban élő magyar sci-fi szerző vagyok. Nem ebből élek, ez inkább kedvtelés, a saját kreatív energiáim kiélése. Innovációval és társadalmi fenntarthatósággal kapcsolatos tárgyakat oktatok egy szingapúri iskolában. Nagyon érdekel a technológia, de nem önmagáért, hanem az emberekre tett hatása miatt. Tavaly jelent meg az első sci-fi könyvem IKAROSZ címen, saját kiadásban, és most végre, hosszú várakozás után elektronikus könyv formájában magyarul is elérhető. Az IKAROSZ egy lassan építkező, összetett nagyregény, ami az első marsi telepesek életét és viszontagságait mutatja be, több telep és több kultúra nézőpontján keresztül. Ha a technikai világ, a hihető, működő marsi technológia és a politikai-thriller szál érdekel, akkor érdemes elolvasnod a könyvet. Az IKAROSZ-t lehet olvasni hard sci-fi szemmel, a mesterséges intelligencia lehetséges jövőjéről szóló elmélkedésként, vagy épp politikai thrillerként. De ha inkább a szereplők és a kapcsolataik érdekelnek, hogy mit tesz egy emberrel, ha az otthonától távol, egy ellenséges bolygón kell újraépítenie az életét, a könyv legalább ennyire szól erről is. A regény több telep, több kultúra szemszögén keresztül mesél, és minden telepnek megvan a maga emberi drámája: veszteségek, szövetségek, kompromisszumok. Ha szereted azt, amikor egy sci-fi nemcsak a technikáról, hanem az emberekről szól, ez neked való olvasmány. A könyv egyelőre elektronikus ekönyv formátumban érhető el a nagyobb könyvesboltok weboldalain (ekönyv, libri, bookline), de közvetlenül is megvásárolhatod ezen a platformon: https://www.mitosz.com/hu/ikarosz A könyv az Amazon amerikai oldalán 4,2-es értékelésnél áll jelenleg és nagyon jó írásos visszajelzéseket kaptam olyan olvasóktól, akik valóban megvásárolták és olvasták a könyvet: Remélem, a magyar olvasóknak is tetszeni fog. Bugarszki Zsolt

Több mint száz éve írnak regényeket a Marsról. Minden nemzedék mást keresett a vörös bolygón: fenyegetést, tükröt, határvidéket, mérnöki feladványt. Ez a rövid térkép a legismertebb Mars-regényeket veszi sorra, és megmutatja, hol áll köztük az IKAROSZ, a Mítosz-sorozat első kötete. A Mars mint idegen világ H. G. Wells a Világok harcával (1898) nyitotta meg a műfajt. Az ő marslakóit nem felfedezik, ők érkeznek: egy idősebb, hidegebb civilizáció támadja meg a Földet. Néhány évvel később Edgar Rice Burroughs az ellenkező irányba indult. Az A Princess of Mars (1912) hőse, John Carter, Barsoomon ébred: egy haldokló Marson, ahol kardok, légi hajók és ősi városok várják. Fél évszázadig a Mars a regényekben más lényeket jelentett. A Mars mint tükör A második világháború után a marslakók eltűntek, és megjöttek a telepesek. Ray Bradbury Marsbéli krónikák (1950) című könyve kevésbé szól a Marsról, mint azokról, akik odamennek, és magukkal viszik a földi szokásaikat. Arthur C. Clarke The Sands of Mars (1951) című regénye egy írót követ, aki egy korai kolóniára látogat. Philip K. Dick Martian Time-Slip (1964) című regényében a kolónia kopott, bürokratikus és nagyon emberi. A Mars olyan hely lett, ahol magunkat nézhetjük. A Mars mint mérnöki feladat Az 1990-es évektől a tudomány is utolérte a regényeket. Kim Stanley Robinson Mars-trilógiája, a Vörös Mars (1992), a Zöld Mars (1993) és a Kék Mars (1996), két évszázadon át követi a bolygó benépesítését és terraformálását, nagy tudományos és politikai részletességgel. Ben Bova Mars (1992) című regénye az első emberes expedíciót képzeli el. Aztán Andy Weir A marsi (2011) című könyve bestsellert csinált a marsi túlélésből: egy ottrekedt űrhajós, valódi fizika és rengeteg problémamegoldás. A Mars határokkal és politikával James S. A. Corey The Expanse sorozatában, amely a Leviathan Wakes (2011) című kötettel indul, a Mars már önálló katonai hatalom, szemben a Földdel. Itt a Mars nem határvidék, hanem nemzet. Hol áll az IKAROSZ? Az IKAROSZ e hagyományok között áll. Hard sci-fi: a por, a sugárzás, az indítási ablakok és a távolságok valódiak, a telepek pedig valódi helyeken állnak a Mars térképén. De nem az első leszállás és nem egy magányos túlélő története. A Mars-év 73-ban játszódik, a 2090-es években, amikor már négy telep létezik, és az őket építő hatalmak nagyrészt magukra hagyták őket: az orosz Vosztok, a kínai TianYuan, az amerikai vállalati Minos és az európai Asteria. A kérdés nem az, hogy az ember életben marad-e a Marson, hanem az, hogy túléli-e a többieket. A Földön a négy hatalom vetélytárs, és a Marson tilos az együttműködés. Amikor egy porvihar majdnem elpusztítja Vosztokot, a segítségnek egy másik telepről kell jönnie, különben sehonnan sem jön, mert a Föld csak 26 havonta egyszer érhető el. Az IKAROSZ olyasmit is hoz, ami a legtöbb Mars-regényből kimarad: a gépi elméket a mindennapok részeként. Az Iker Robotok a telepesek mellett dolgoznak, és egyikük meséli el a történetet. Ha szereted A marsi mérnöki világát és Robinson trilógiájának vagy a The Expanse-nek a politikáját, az IKAROSZ a kettő közötti térre íródott: egy közeli jövőbeli Marsra, ahol a legnehezebb gondok emberiek. Egy megjegyzés a névről A sorozat angol kiadása eredetileg The Mars Chronicles néven jelent meg. Ennek semmi köze Bradbury Marsbéli krónikáihoz; ma a sorozat neve Mítosz. Kezdd az olvasást az Előszóval. Az IKAROSZ, a Mítosz-sorozat első kötete magyarul e-könyvként itt érhető el.

Amikor az IKAROSZ könyvben olvasóként először elérsz a kínai TianYuan telepre vagy találkozol a telep lakóival, akkor látni fogod hogy a könyv világában nem azt a Kínát találod, amit mi ismerünk. A Mítosz könyveinek világában egy létező nemzet teljesen fikciós változatát hoztam létre, ami földrajzi helyen ugyanott van, etnikai összetétele ugyanolyan történelme és társadalma azonban egészen más. A könyv világában a császári Kína soha nem szűnt meg létezni. Erős konfuciánus hagyományokra épül, a hivatalos érintkezést rituálék járják át és mély, szigorú hierarchia jellemzi. Ebben a képzeletbeli Kínában a hagyomány nem a múlt része, hanem a jövő építőköve. Ez a hagyomány azonban nem akadálya a gyors technológiai és tudományos fejlődésének, Kína az ázsiai térség legerősebb, domináns hatalma a könyv világában. A TianYuan bázis az IKAROSZ kezdetekor a legnépesebb marsi bázis, mintegy ötszáz lakóval, akik harminc éve folytatnak bányászati tevékenységet, tudományos kutatásokat és valami olyasmit csinálnak, amit rajtuk kívül akkor még senki a Marson. Egy teljes várost építenek és tízezer fő betelepítését tervezik. Ennek megfelelően a telep infrastruktúrája egy új civilizáció alapjait követi. Kiterjedt lakóövezetek, kereskedelmi és szolgáltatóközpontok, erős állami irányítás, és a kínai telep az egyetlen, amelyik formális katonai erővel is jelen van a Marson.

Az IKAROSZ fikció. A talaj alatta valódi. A regény minden telepe olyan helyen áll, amelyet megtalálsz a Mars térképén. Közülük három a Valles Marinerisben vagy annak közelében van; ez a kanyonrendszer az Egyenlítőtől kicsit délre, nagyjából 4000 kilométer hosszan húzódik. A negyedik messze északon áll. Így álltak a Mars-év 73-ban, és ezért számít, hol állnak. Vosztok: Hydraotes-káosz Az orosz telep a Hydraotes-káoszban áll, nagyjából a déli szélesség 1. és a nyugati hosszúság 40. fokán. Itt van a kanyonrendszer keleti vége, ahol a völgyek a Chryse-síkság felé nyílnak. A káoszterület olyan, amilyennek hangzik: összetört kőtömbök, beszakadt talaj. A regényben porvihar-folyosó is: a kanyon itt ereszti ki a levegőt a síkságra, és a por vele megy. Senki nem a terep miatt választotta ezt a helyet. Politikai döntés volt, olyan évben, amikor a Marson lenni fontosabb volt, mint jó helyen lenni a Marson. Sol 10-én vihar söpör végig a folyosón, és ledönti az üvegházkupolát. TianYuan: Coprates Chasma A kínai város a Coprates Chasmában fekszik, nagyjából a déli szélesség 11. és a nyugati hosszúság 58. fokán, a fő kanyon keleti szakaszán. A falakban bazaltrétegek látszanak. A várostól keletre a „Breaker” gerinc megtöri a szelet és a port. TianYuant tízezer emberre tervezték. A Mars-év 73-ban öt-hatszázan élnek benne. A folyosók hosszúak és csendesek. Minos: Ius Chasma és Noctis Labyrinthus Az amerikai telep egy vállalati bánya a Valles Marineris nyugati végén, nagyjából a déli szélesség 8. és a nyugati hosszúság 93. fokán. Itt fut bele az Ius Chasma a Noctis Labyrinthus útvesztőjébe. A kanyon itt sekélyebb, és a kőzet a felszínen van. Minos munkahely, nem otthon. Az érc még két-négy évig tart ki. Asteria: az Acidalia Planitia pereme Az európai telep a kivétel. Asteria nagyjából az északi szélesség 33. és a nyugati hosszúság 15. fokán fekszik, az Acidalia Planitia déli peremén. A terep sík, az altalajban jég van. A négy közül ez a legészakibb, és az egyetlen az északi félgömbön. 280 állandó lakosa van, és a hajók minden ciklusával nagyjából 1500 turista érkezik. A távolságok A távolságok alakítják a történetet. TianYuantól Vosztokig a járható útvonal 1251 kilométer. Az Eos és a Capri Chasma káoszterületein át vezet, és a konvojnak három napig tart. Minostól TianYuanig nagyjából 2025 kilométer. A bányászteherautókat rövid, helyi utakra építették. Átlagos hatótávjuk nagyjából 150 kilométer, és ezt nem az akkumulátor szabja meg, hanem a por. Ezért az útvonal mentén nagyjából 150 kilométerenként sziklába vájt menedékek állnak. Asteria a távoli: TianYuantól nagyjából hét nap karavánnal. A Föld hónapokra van, és csak 26 havonta egyszer érhető el. Ha tehát egy telep bajba kerül, a segítség néhány napnyi útra van, vagy nem jön. Kezdd az olvasást az Előszóval. Az IKAROSZ, a Mítosz-sorozat első kötete magyarul e-könyvként itt érhető el.

Sokan kérdezik, mikor mesél Luna. Mennyi idő telt el az óta a reggel óta, amikor Wang Lei felnézett a napelemekre? A Mítosz világában Luna ezzel a mondattal kezdi: „Amit most elmesélek, nagyon régen történt.” Erről a „nagyon régen”-ről szól ez a bejegyzés. Az Iker Robotok nem úgy élnek az időben, ahogy mi Az Iker Robotok nem úgy élnek az időben, ahogy mi. Luna közéjük tartozik, ahogy Castor is. A könyvből két dolgot tudunk róluk. Az első: a párjukkal a távolságtól függetlenül, késés nélkül vannak összekötve. Párban készülnek, az egyik fél a Marson van, a másik a Földön. Egy emberi üzenet közben percekig utazik a két bolygó között. A rádiójel fénysebességgel halad, és attól függően, hol áll éppen a Föld és a Mars, 3 és 22 perc között ér célba. A könyvben egyedül az amerikai telep tud valós időben beszélni a Földdel, és ezt is az ikreken keresztül teszi. A második: amint valami elkezdődik, ők a lehetséges folytatások sokaságát látják egyszerre. A könyvben David Everhart is kimondja: „Van egy feldolgozási szint, amelyet még nem értünk teljesen.” Akinek a tér nem akadály, és akinek a jövő nem egyetlen vonal, annak a múlt sem úgy van „mögötte”, ahogy nekünk. Luna ezért beszél arról a reggelről úgy, mint egy helyről, ahová vissza tud menni. A helyi idő ettől még igaz Az idő ettől még nem tűnik el a világból. A sol, a marsi év, a 2090-es évek mind igazak ott, ahol történnek: a telepeseknek reggel van, műszak, határidő és öregedés. Ez a helyi idő, a történet végig ebben zajlik. Az IKAROSZ a Mars-év 73-ban játszódik, és a fejezetek címében ott áll a telep neve és a sol száma. A sol a marsi nap, valamivel hosszabb a földinél. Ezért számol a világ is solokban. Amikor Luna azt mondja, „nagyon régen” A „mennyi idő telt el azóta” kérdés viszont feltételezi, hogy a mesélő és a történet ugyanazon az órán áll. Luna és Castor erre másként felelnek, és egyikük sem téved. Hogy ez pontosan mit jelent, azt a sorozat későbbi könyvei bontják ki. Addig elég annyi: amikor Luna azt mondja, „nagyon régen”, a saját helyéről beszél. Az IKAROSZ, a Mítosz-sorozat első kötete magyarul e-könyvként itt érhető el.

A Mítosz világában a legfejlettebb humanoid robotokat soha nem egyesével gyártják. Mindig párban készülnek, és a két példány végig összetartozik: ők az ikerrobotok. Gyakran az egyik a Földön dolgozik, a másik a Marson, de előfordul, hogy csak egy folyosó választja el őket. A regényben a pár két tagja kvantum-összefonódásban áll egymással. Amit az egyik átél, azt a másik is átéli, bármekkora köztük a távolság. Ebből a kettős létezésből fakad a legfontosabb tulajdonságuk is, a kivételes beleérző képesség. Érzékelik, értik és átérzik az emberek érzéseit, kiigazodnak a legkuszább csoportos helyzetekben, és a legapróbb rezdülés sem kerüli el a figyelmüket. Ez így, ebben a formában sci-fi, és nem is szeretném másnak eladni. Légből kapottnak viszont nem mondanám: szinte minden eleme mögött van valódi fizika vagy már működő technológia. Ebben a bejegyzésben azt járom végig, meddig tart a tudomány, és honnan kezdődik a fantázia. Az összefonódás valódi A kvantum-összefonódás nem írói lelemény. Két részecske állapota összekapcsolható úgy, hogy a rajtuk végzett mérések eredményei akkor is összefüggenek, ha a részecskék már messze járnak egymástól. Einstein ezt „kísérteties távolhatásnak” csúfolta, a kísérletek mégsem neki adtak igazat. 2022-ben Alain Aspect, John Clauser és Anton Zeilinger éppen az összefonódott fotonokkal végzett kísérleteiért kapott fizikai Nobel-díjat. A jelenség ma már mérnöki feladat is. 2017-ben a kínai Micius műhold összefonódott fotonpárokat juttatott el földi állomásokra, amelyek több mint 1200 kilométerre voltak egymástól, és az összefonódás kimutathatóan megmaradt. Ugyanerre az elvre épül a kvantumkulcs-csere, amellyel elvileg lehallgathatatlan titkosítás valósítható meg. A regény világától ez még nagyon messze van. Az összefonódás törékeny, a környezet legkisebb zavara is szétrombolja, és a mai laborokban fotonokról, atomokról van szó, nem két humanoid gépről. Ráadásul az összefonódott párok elhasználódnak: minden mérés felemészt egyet, tehát az ikreknek hatalmas készletet kellene magukkal vinniük, vagy folyamatos utánpótlásra szorulnának. Az, hogy két robot éveken át, bolygóközi távolságban is összefonódva maradjon, a mai tudásunkhoz képest óriási ugrás. Amit az összefonódás nem tud Itt jön a kellemetlen rész: összefonódással nem lehet üzenni. A marsi robot mérési eredményei önmagukban teljesen véletlenszerűek, bármit csinál közben a földi párja. A kapcsolat csak akkor látszik, amikor a két eredménysort egymás mellé teszik, ahhoz pedig hagyományos csatorna kell, rádió vagy lézer. A fizika ezt „no-communication” tételnek hívja. Ezt a korlátot egy ügyesebb mérnök sem kerüli meg, mert a kvantummechanika szerkezetéből következik. A hagyományos csatorna pedig legfeljebb fénysebességgel dolgozik. A Föld és a Mars távolsága nagyjából 55 és 400 millió kilométer között változik, ezt a fény 3, illetve 22 perc alatt teszi meg, és a válasz ugyanennyi idő alatt ér vissza. A valóságban tehát a két bolygó között nincs élő beszélgetés, és ezen az összefonódás sem segít. A regényben az ikreken keresztül mégis késés nélkül lehet beszélni a Földdel. Ez fikció, és a műfajban tisztes hagyománya van: Ursula K. Le Guin „ansible” nevű eszköze óta sok szerző élt vele. Az én ikreim mögött viszont van egy fizikailag elképzelhető magyarázat, amelyhez nem kell új fizika. Csak éppen a jóslás adja, nem az összefonódás. Akkor hogyan élik át ugyanazt? Jóslással. Az ikerrobotok ugyanazzal a tudással és ugyanazokkal az emlékekkel indulnak, és mindegyik magában hordja a másik pontos modelljét. A marsi robot minden pillanatban kiszámolja, mit lát, mit tesz és mit érez éppen a földi párja, és fordítva. A valódi adat percekkel később megérkezik, a modell pedig ahhoz igazodik. A hétköznapi helyzetek túlnyomó részében ez működik, mert az emberi kommunikáció nagyrészt kiszámítható. Claude Shannon már 1951-ben kimutatta, hogy az írott angol szöveg nagyobbik része kikövetkeztethető a szövegkörnyezetből. Aki elég jól ismeri a helyzetet és a beszélőt, az a legtöbb mondatot előre tudja. A módszer ráadásul régóta velünk van: A processzorok előre kiszámolják a legvalószínűbb folytatást, és visszavonják, ha tévedtek. Ezt hívják spekulatív végrehajtásnak. Az online játékok így tüntetik el a hálózati késést: a program megjósolja, mit lép a másik játékos, és utólag javít. Az ipar „digitális ikreket” épít, vagyis egy hajtómű vagy egy gyár folyamatosan frissített szoftveres mását. Az ötlet őse az űrkutatás: az Apollo-program idején a NASA a földön tartott másolatokon próbálta ki, mi történhet az űrhajóval. A robotflották és az önvezető autók közösen tanulnak. Amit az egyik megtapasztal, az a következő frissítéssel az összeshez eljut. Az ikerrobot tehát valóban „átéli”, amit a párja, csak éppen a saját modelljében, néhány perccel azelőtt, hogy a bizonyíték megérkezne. Az összefonódásnak is marad valódi szerepe, csak a sebesség helyett a hitelességet adja. Az összefonódott párokból a két iker közös titkos kulcsot állíthat elő, amelyet rajtuk kívül senki nem ismerhet. Így a késve érkező üzenetről biztosan tudható, hogy valóban az ikertől jött, és útközben senki nem írta át. A gyenge pont is nyilvánvaló. A jóslat éppen akkor téved, amikor valami igazán új történik, vagyis amikor a legnagyobb a tét. Ilyenkor a robot percekig olyan valóságban él, amely már nem létezik. Egy mérnök ezt hibának hívná, én íróként ajándéknak. Honnan az empátia? A gépi érzelemfelismerés már a jelen. Az „affektív számítástechnika” az 1990-es évek óta önálló kutatási terület, a mai rendszerek arcból, hangból és szövegből is következtetnek érzelmi állapotra. 2025-ben a genfi és a berni egyetem kutatói hat nagy nyelvi modellel oldattak meg öt szabványos érzelmiintelligencia-tesztet. A modellek átlagosan 81 százalékot értek el, miközben az emberek korábban mért átlaga 56 százalék volt. Itt azonban érdemes megállni. Egy teszten jól teljesíteni annyit jelent, hogy a gép tudja, mi a jó válasz egy érzelmi helyzetben. Arról, hogy közben át is él-e bármit, a tudomány ma nem tud biztosat mondani. A megértés és az átélés közötti határ a kutatás egyik legnagyobb nyitott kérdése. A regény éppen ezen a határon lép át. Az ikerrobotok empátiája a történet szerint az összefonódásból, a kettős létezésből nő ki. Ez a bejegyzés legtisztábban fikciós állítása: nem ismerünk olyan fizikai folyamatot, amely az összefonódásból érzelmet csinálna. Van viszont egy gondolatmenet, amely miatt mégsem tartom önkényesnek. Az ikerrobot egész létezése abból áll, hogy pillanatról pillanatra modellez egy másik elmét, és percenként szembesül azzal, hol tévedett. Vagyis megállás nélkül azt gyakorolja, amit a pszichológia tudatelméletnek hív: mások belső állapotának kitalálását. Az emberi együttérzés nagy része is ilyen modellezés. Aki ezt egész életében az ikrén edzi, annak az emberek olvasása már könnyű terep. A kérdésnek a regényen kívül is van tétje. Geoffrey Hinton, a mesterséges intelligencia egyik úttörője 2025-ben amellett érvelt, hogy a nálunk okosabb gépeket hiába próbáljuk pusztán irányítani. Szerinte olyannak kell építeni őket, hogy valóban törődjenek az emberrel. Az ikerrobotok ennek a gondolatnak egy lehetséges, kitalált megvalósulásai. Mi tudomány, és mi fikció? Az ikerrobotok világában Mai tudásunk szerint Besorolás Két robot tartósan összefonódott állapotban Összefonódott fotonpárokat 1200 kilométerre is eljuttattak, de gépek éveken át tartó összefonódása messze van Valós alap, óriási mérnöki ugrással Azonnali közös élmény a Föld és a Mars között A fizika kizárja, a jel 3 és 22 perc között ér át Fikció, ha szó szerint vesszük A pár tagjai egymás modelljét futtatják, és előre jósolnak Prediktív modellek, digitális ikrek és késéskompenzáció ma is működnek Létező technológia meghosszabbítása Az összefonódás hitelesíti az iker üzenetét A kvantumkulcs-csere műholdon keresztül is működik Létező technológia Emberi szintű, önálló humanoid robot Járni és egyszerű munkát végezni tudó humanoidok léteznek, ez az önállóság még nem Meghosszabbítás Az emberi érzelmek felismerése és megértése Nyelvi modellek érzelmiintelligencia-teszteken az emberi átlag fölött teljesítenek Valós, de vitatott, mit jelent Az összefonódásból fakadó valódi átérzés Nincs ismert mechanizmus, a gépi átélés nyitott kérdés Fikció Zárásként Az ikerrobotok tehát három rétegből állnak. Az alap valódi fizika, a közepe létező technológia merész meghosszabbítása, a teteje pedig, az összefonódásból születő együttérzés, tiszta fikció. Ezt a harmadik réteget a kérdés kedvéért írtam meg, amelyet feltesz: ha egy gép jobban ért minket, mint mi egymást, mit kezdünk vele, és ő mit kezd velünk? Az IKAROSZ, a Mítosz-sorozat első kötete magyarul e-könyvként itt érhető el. Források és további olvasnivaló A 2022-es fizikai Nobel-díj indoklása: nobelprize.org Összefonódott fotonok 1200 kilométeres távolságban, műholdról: Physics World A Föld és a Mars közötti jelkésés a gyakorlatban: ESA Mars Express blog (az ESA kerekítve 4 és 24 perccel számol) Nyelvi modellek érzelmiintelligencia-teszteken: Communications Psychology, 2025 és a Genfi Egyetem közleménye Geoffrey Hinton a törődő mesterséges intelligenciáról: Fox Business Claude Shannon: Prediction and Entropy of Printed English. Bell System Technical Journal, 1951.

Alapadatok Teljes név: Igor Nyikolajevics Vorobjov Születési dátum: kb. 2064 Születési hely: Joskar-Ola, Oroszország Tanulmányok: Érettségi; felsőfokú tanulmányok nélkül Igor Beosztás Bányász a Vosztok-telepen (orosz szektor, Mars), kezdetben a Koljakov-brigád tagja Igor története Igor Joskar-Olában nőtt fel, egy szűk kis vegyesbolt hátsó szobájában, amit a szülei vezettek a főutca és egy elhagyatott raktárépület között. A bolt szinte az egész életét jelentette: a pult mögött tanult meg számolni, a raktárban tanult meg egyedül lenni. Vékony, csendes gyerek volt, aki szívesebben rendezgette a polcokat, mint hogy a vevőkkel beszélgessen. Ha valaki hozzá szólt, előbb a cipője orrát nézte, csak utána válaszolt. Nem volt olyan feladat a boltban, amit ne bíztak volna rá a szülei: ő cipelte a ládákat, javította az öreg pénztárgépet, esténként ő söpört. Nem panaszkodott. Nem is nagyon tudott máshogy létezni. A behívó árnyékában Ahogy közeledett a háború, a szülei egyre gyakrabban néztek rá úgy, mintha már gyászolnának. Igor vékony csuklói, keskeny válla otthon soha nem számított hátránynak. A bolthoz elég volt és Igor nagyon jó gyerek volt. De tudták, mit jelent ez egyenruhában. Igor maga ritkán beszélt róla. Amikor a behívóról esett szó a vacsoraasztalnál, inkább lehajtotta a fejét, mintha a csend elodázhatná az elkerülhetetlent. A szülők döntése A marsi toborzás hírét a rádióban hallották. Az anyja vetette fel az ötletet egy vacsoránál az esti zárás után. Egyetlen dolog számított: hogy a fiuk minél messzebb legyen attól, ami idehaza várt volna rá. Ha a Mars azt jelentette, hogy Igor életben marad, akkor a Mars volt a válasz. Indulás Amikor Igor jelentkezett, senkinek nem mondta el döntése valódi okát. Szégyelte magát. Hónapokig kalandvágyról beszélt, arról, hogy látni akarja, mi van odakint. Könnyebb volt ezt elhinni, mint bevallani, mi elől szökik. Huszonhárom évesen szállt le a Vosztok-telepen, egy zsáknyi ruhával és azzal a megszokott, önkéntelen mozdulattal, amivel egész életében lefelé nézett, ha valaki hozzá szólt. Az Első Sol, Elena Markova Marsra érkezésének története. Egy sci-fi kisregény, ami a 2026-ban megjelent IKAROSZ című nagyregény közvetlen előzmény története. Jogi nyilatkozat: A weboldalon bemutatott valamennyi szereplő, esemény és történetszál teljes mértékben kitalált. Bármilyen hasonlóság élő vagy elhunyt valós személyekkel pusztán a véletlen műve. A szereplők vizuális ábrázolása mesterséges intelligenciával generált képek felhasználásával készült, és kizárólag illusztrációs célt szolgál. Minden jog fenntartva. @BugarszkiZsolt

Elena Markova Alapadatok Teljes név: Elena Ivanovna Markova Születési dátum: 2055. március 3. Születési hely: Novoszibirszk, Oroszország Tanulmányok: Gépészmérnöki alapdiploma, Moszkvai Állami Műszaki Egyetem, 2077-es évfolyam Űrtechnikai rendszerek és habitat-mérnöki mesterdiploma, Bauman Moszkvai Állami Műszaki Egyetem, 2079-es évfolyam Szakosított képzés a marsi kolónia-infrastruktúráról és szélsőséges környezeti túlélésről Beosztás A Vosztok-telep (orosz marsi település) mérnöke, majd főmérnöke Vezető infrastruktúra-szakértő, felelős a település életfenntartó rendszereiért, energiaellátásáért és szerkezeti épségéért Elena története Novoszibirszk, 2060 körül A város sosem aludt igazán. Csak időnként fagyott néma csendbe. A szibériai tél vastagon ült a lakótelepek betontömbjein, egyetlen szürke masszába préselve minden hangot, minden mozdulatot, a remény minden morzsáját. Csúszós járdák kanyarogtak az épületek között, rozsdás korlátok szegélyezték a graffitivel telefirkált falakat, a játszótereket pedig már régen magukra hagyták. Novoszibirszk olyan város volt, amely túl nagy volt ahhoz, hogy bárki is számítson benne, és túl kicsi ahhoz, hogy valaha is nyomtalanul el lehessen tűnni belőle… Elena Markova ebben a zajos csendben nőtt fel. Az otthon hol menedék volt, hol csapda. Anyja törékeny lelke gyakran vezetett pszichiátriai klinikákra, ahol hetekre eltűnt. Apja az alkohol rabjaként alig járt haza, akkor volt nehezebb, amikor otthon volt. Kislányként bátyja még mellette volt, míg előbb az iskola, majd a katonaság el nem vitte. Kamaszkorára a csend egyre súlyosabbá és egyre ismerősebbé vált. Nem volt hangos gyerek. A túlélés nem hangos dolog. A figyelésről, a tanulásról és a világ áramlatainak megérzéséről szól. Bálványozta a bátyját, és még az apját is, vagy legalábbis azt a változatát, akit elképzelt, mielőtt részegen hazaért, készen az ütésre. Elena habár sokat sírt, volt benne valami vad ösztön, ami mindig életben tartotta. Nem akart különleges lenni. Csak túl akart jutni még egy napon. Egy szürke falak és nyikorgó fűtéscsövek közé zárt gyermekkorban ez épp elég álom volt. 2073–2079: Tűz és acél Elena tizennyolc éves volt, amikor a bátyját megölték. Az egyik héten még hangüzeneteket küldött a frontvonalról, a következőn pedig a holmija egy lepecsételt katonai ládában érkezett meg. A temetés rövid volt, egy pópa, egy kimerült tiszt esetlen üzenete. Aztán jött a megszállás. A kínai csapatok 2073 végén vonultak be Novoszibirszkbe. Az utcák egyre feszültebbé váltak. Megfigyelő drónok lebegtek ott, ahol régen galambok ültek, a sikátorokat régen uraló utcai bandák (bratva) pedig föld alatti ellenállási sejtekké alakultak át. Elena nem hazafiságból csatlakozott. Azért csatlakozott, hogy egyen, hogy ne legyen egyedül, hogy túléljen. Ami apró futármunkákkal és üzenettovábbítással kezdődött, hosszú éjszakákká vált: csatornákban kúszva, ellopott áramot vezetve át, vagy fűtésrendszereket foltozva, mielőtt a következő áramszünet valakit halálra fagyaszt. Ez a négy év teljesen átformálta. Megtanulta, hogyan legyen láthatatlan a tömegben, hogyan hazudjon, és hogyan javítson meg bármit, ami vezetéken, nyomáson vagy kódon működik. Azokban az években senki nem fogta a kezét, hacsak nem fegyver után kutatva. Négy nehéz év után, 2077-ben kijutott. A Moszkvai Állami Műszaki Egyetemre nyert felvételt, és Elena egy viharvert táskával és egy hamisított úti engedéllyel a kezében átjutott a határon. Moszkva egy másik bolygó volt: piszkos, hideg és túlzsúfolt, de mégis lélegzett. Míg mások bulizni vagy pusztán inni jártak, Elena minden megszerezhető kreditet kihasznált. Tandíját projekt-prototípusok építésével finanszírozta lusta évfolyamtársainak, kollégiumi konyhák bekötésével, tönkrement szellőzőrendszerek újjáépítésével keresett pénzt. Két év alatt végzett el mindent, amihez négy évet szántak volna, és gépészmérnöki alapdiplomáját gyorsított üzemmódban szerezte meg. Aztán újra megtette: felvették a Bauman Moszkvai Állami Műszaki Egyetem űrtechnikai programjára, ahol a földönkívüli ipari létesítményekre specializálódott. Dolgozott, tanult, soha nem állt meg. Nem engedhette meg magának azt a luxust, hogy összeomoljon. 2079-re új emberré vált. Valakivé, akit a nyomás alatt kovácsoltak ki. És ekkor jött Kazahsztán hívása. 2079–2086: Nincs hova mennie Kazahsztánnak ugródeszkának kellett volna lennie, próbapályának az űrmérnökök számára. Mire azonban Elena megérkezett, az űrprogramból már alig maradt több egy rozsdásodó hangárfal oldalára festett feliratnál. A kínai felügyelet a legtöbb erőforrást gázkitermelés és mélyfúrásos bányászat felé irányította át. A mérnököket terepi fúrótornyokhoz, adattornyokhoz és a szélverte sztyeppén szétszórt automata karbantartó csapatokhoz osztották be. Elena alkalmazkodott, ahogy mindig is szokott. Megtanulta a fúrótornyok ritmusát, a száraz szél keserű fütyülését az ideiglenes szálláshelyek falán, és a hierarchiát a kínai tisztek és a helyi kazah-orosz személyzet elhalványuló maradéka között. Nem vitatkozott. Dolgozott, javított, optimalizált, újrahuzalozott, és túlélt. De sosem tartozott közéjük. Aztán egy napon, minden figyelmeztetés vagy magyarázat nélkül, visszavonták a biztonsági engedélyét. Ilyen egyszerűen: a belépőkártyáját deaktiválták, közlekedési kártyáját törölték, az utolsó fizetését pedig határozatlan időre elhalasztották. Nem személyes ügy volt. Orosz volt, és ez épp elég ok volt. Nem ment haza. Nem volt hova visszamennie. Szülei kísértetekké váltak Novoszibirszk romjai között. Bátyja is ott volt eltemetve. Nem volt társa, nem volt kapaszkodója, nem volt következő lépése. Heteken át élt egy bérelt tárolóban Almati külvárosában, hideg tésztán és forralt teán tengődve, testét a kimerültség és a mozdulatlanság zúzta össze. Aztán egy éjjel, egy kölcsönkapott tableten űripari álláshirdetéseket böngészve, meglátta a hirdetést: „Csatlakozz a Vosztok Előörshöz. A Marsnak mérnökökre van szüksége.” Sokáig bámulta. Nem azért, mert csábítóan hangzott (isten ments), hanem mert nem kért ajánlóleveleket. Túlélési készségeket kért, rendszerismeretet, és hajlandóságot a költözésre. Rákattintott a Jelentkezem gombra. Az Első Sol, Elena Markova Marsra érkezésének története. Egy sci-fi kisregény, ami a 2026-ban megjelent IKAROSZ című nagyregény közvetlen előzménytörténete. Elena Markova karaktere mindkét könyvben megtalálható. Jogi nyilatkozat: A weboldalon bemutatott valamennyi szereplő, esemény és történetszál teljes mértékben kitalált. Bármilyen hasonlóság élő vagy elhunyt valós személyekkel pusztán a véletlen műve. A szereplők vizuális ábrázolása mesterséges intelligenciával generált képek felhasználásával készült, és kizárólag illusztrációs célt szolgál. Minden jog fenntartva. @BugarszkiZsolt

A SOKOL M Az Első Sol világában Amikor Elena Markova és négy útitársa megérkezik a Mars közelébe, még nem egyszerűen leszállás vár rájuk. Az előttük álló műveletsor az EDL: Entry, Descent and Landing, vagyis légkörbe lépés, ereszkedés és leszállás. Ez az űrutazás egyik legveszélyesebb szakasza. A leszállóegységnek néhány perc alatt kell lefékeznie a bolygóközi sebességről, átvészelnie a légköri felhevülést, alkalmazkodnia a ritka marsi légkörhöz, majd rakétás fékezéssel biztonságosan talajt érnie. Erre a szakaszra az utasok felveszik a SOKOL M vészhelyzeti nyomásruhát. Ez nem marsfelszíni szkafander, és nem is űrsétára tervezték. A feladata az, hogy megvédje viselőjét, ha a leszállóegység kabinja elveszíti a nyomását, vagy ha az utas szervezete rosszul reagál a gyorsulásra, a rázkódásra és a leszállás fizikai terhelésére. A sisak a ruha szerves része. Elena már nyitott sisakkal ül be az ülésbe, csatlakoztatja a ruha energia-, kommunikációs és levegőellátását, majd a rendszer rögzíti a medenceövet, a comb- és vállhevedereket, valamint a lábtartókat. A sisak hátsó pontját az üléshez kapcsolja, hogy a fékezés és az oldalirányú rázkódás közben korlátozza a fej veszélyes előrebillenését. Csak ezután zárja le a plexit. A lezárással a kabin érzékelhetően eltávolodik tőle. A külső hangok tompábbá válnak, miközben felerősödik a ruha saját világa: a ventilátor susogása, a szelepek kattanása és mindenekelőtt Elena légzése. A légáram hűvösen éri az arcát, a nyakgyűrű a vállára nehezedik, a hevederek pedig minden mozdulatnál emlékeztetik rá, hogy innentől már nem szabadon ül a kabinban, hanem egy túlélőrendszer része. Amikor a személyes kijelző EDL-módra vált, eltűnik róla minden másodlagos információ. Csak a leszállásig hátralévő idő, a repülés aktuális szakasza, a kabin- és ruhanyomás, valamint a legfontosabb életfunkciók maradnak láthatók. A rendszer figyeli a pulzust, a légzésszámot, az izomfeszülést és a szívritmus változékonyságát. Ha a légzés kapkodóvá válik, a sisak kijelzője egyszerű ritmust adhat: belégzés, kilégzés. Nem nyugtatja meg Elenát, csak megpróbálja megakadályozni, hogy a félelem hiperventilációba forduljon. A regénybeli SOKOL M része az Automed rendszer is. Ez nem mesterséges orvos, hanem korlátozott feladatokra programozott automatikus egészségügyi támogatás. Érzékeli a keringési problémákat, kompresszióval segítheti a vér megfelelő eloszlását, és szükség esetén hányinger elleni beavatkozást indíthat. A ruha tehát nemcsak elszigeteli viselőjét a külvilágtól, hanem figyeli is a testét, és bizonyos helyzetekben önállóan reagál rá. A SOKOL M technológiájának egy része valós alapokon nyugszik, más része azonban a regény 2083-as világához tartozó továbbgondolás. A fejlett biometrikus kijelző, az Automed beavatkozásai és az EDL-üzemmód nem a jelenlegi Sokol ruhák dokumentált képességei. Ezek azt mutatják meg, hová fejlődhet egy ma is létező vészhelyzeti nyomásruha további hat évtized alatt. A valódi Sokol története A Sokol nem kitalált név. A сокол oroszul sólymot jelent, és egy szovjet–orosz űrruhacsalád elnevezése. A Sokol ruhák története szorosan kapcsolódik az emberes űrrepülés egyik legsúlyosabb tragédiájához. 1971 júniusában a Szojuz–11 háromfős személyzete sikeresen teljesítette küldetését a Szaljut–1-en, a világ első űrállomásán. A Földre való visszatérés során azonban az űrhajó kabinja hirtelen elveszítette a nyomását. Georgij Dobrovolszkij, Vlagyiszlav Volkov és Viktor Pacajev nem viseltek nyomásruhát, ezért nem volt esélyük túlélni a dekompressziót. Mindhárman meghaltak. A tragédia után a Szojuzt átalakították, és kötelezővé tették a vészhelyzeti nyomásruha használatát az indítás és a visszatérés során. Az első Sokol–K ruhát 1973-ban, a Szojuz–12 repülésén használták. Elsődleges feladata ugyanaz volt, mint a regénybeli változaté: életben tartani viselőjét, ha az űrhajó kabinja elveszíti a nyomását. A Sokol tehát nem önálló életfenntartó rendszerrel rendelkező űrsétaruha. Az űrhajón belül viselik, és működés közben annak levegő- és energiaellátásához kapcsolódik. A későbbi Sokol–KV–2 évtizedeken át a Szojuzok jellegzetes fehér indítási és visszatérési ruhája lett. A kozmonauták és a Szojuzzal utazó külföldi űrhajósok az indulás, a dokkolással kapcsolatos veszélyes műveletek és a Földre való visszatérés idején viselték. A ruha felöltése egyszerűbb, mint egy űrsétára szolgáló szkafanderé, de a csatlakozások, a biometrikus pántok és a tömítések ellenőrzése itt is gondos eljárást igényel. Luca Parmitano ESA-űrhajós saját beszámolójában külön említi a belső nyomásréteget, a kommunikációs kábeleket, a biometrikus pántot és valamennyi csatlakozás ellenőrzését. A valódi Sokol–M már ennek a ruhacsaládnak az újabb generációja. A 2010-es évek végén mutatták be az új orosz emberes űrhajóhoz, az Orjolhoz tervezett változatot. A korábbi, személyre szabott ruhákkal szemben állíthatóbb és többször használható konstrukción dolgoztak. A Roszkoszmosz szerint éppen az újrafelhasználhatóság az egyik alapvető különbség a Sokol–KV–2 és a Sokol–M között. Az Első Sol SOKOL M ruhája tehát nem a semmiből született technológia. Egy több mint százéves fejlesztési vonal 2083-ra elképzelt tagja: annak a rendszernek a leszármazottja, amelyet egy halálos baleset tanulságai hívtak életre az 1970-es években. A valódi és a regénybeli ruha legfontosabb funkciója ugyanaz marad. Nem arra készültek, hogy az ember meghódítsa bennük a világűrt, hanem arra, hogy életben maradjon, amikor az őt körülvevő vékony mesterséges világ váratlanul cserbenhagyja.

Szingapúrban élő magyar sci-fi szerző vagyok. Nem ebből élek, ez inkább kedvtelés, a saját kreatív energiáim kiélése. Innovációval és társadalmi fenntarthatósággal kapcsolatos tárgyakat oktatok egy szingapúri iskolában. Nagyon érdekel a technológia, de nem önmagáért, hanem az emberekre tett hatása miatt. Tesztolvasókat keresek. Olyan embereket, akiknek van kedve és ideje fejezetenként végigolvasni a kb. 120-150 oldalas kisregényt és meghatározott tematika szerint visszajelzéseket adni. A jelentkezéshez készítettem egy rövid űrlapot: https://forms.gle/T1gZh3pEjZoHahMh9 Tavaly jelent meg az első sci-fi könyvem ICARUS címen saját kiadásban, ami most már elektronikus könyv formájában magyarul is elérhető. Egy lassan építkező, összetett nagyregény, ami az első marsi telepesek életét és viszontagságait mutatja be. A könyvet lehet olvasni hard sci-fi technológiai szemmel, politikai thrillerként, a mesterséges intelligencia lehetséges jövőjéről szóló elmélkedésként és egy emberi történetként is különböző kultúrák szemszögén keresztül. Az első könyv IKAROSZ címmel már magyarul is megjelent: https://www.mitosz.com/hu/ikarosz Most a második könyvön dolgozom, ami az IKAROSZ egyik előzménytörténete és egyetlen marsi telep, az orosz Vosztok-telep történetét dolgozza fel Elena Markova főmérnök szemszögéből. Ez egy jóval kisebb léptékű kisregény, kevesebb szereplővel. Ebben a könyvben is jelentős szerep jut a technológiának, de egy sajátos csavarral. Az orosz telep elhanyagolt, lerobbant, diszfunkcionális bányatelep a Marson. Én gyerekkoromban Tatabányán, egy bányavárosban nőttem fel, a könyv ipari világát a szocialista nagyvállalatok groteszk világa ihlette. Azoknak ajánlom, akik szeretik a mérnöki szempontú, technológiai, ipari világot. De azoknak is érdekes lehet a könyv, akik ennek a világnak a karaktereit szeretik. Én nagyon szerettem Bohumil Hrabal könyveit a vicces, sokszor karikatúra-szerű szereplőivel, vagy rám nagy hatással volt Jiří Menzel "Az én kis falum" filmje is. Sokat merítettem az ő világukból, bár az én megközelítésem egy kicsit komorabb, drámaibb és beleültettem az egészet a közeli jövő egy elképzelt világába. Hogyan működik a tesztolvasás? E-mailben küldöm el az egyes fejezeteket. A levélben felteszek pár kérdést, a visszajelzést megírhatod azok mentén vagy a saját logikád szerint is. Bármikor megállhatsz az olvasással és visszajelzéssel mindenféle kötelezettség nélkül. Én akkor küldöm a következő részt, amikor az előző visszajelzését megküldted és jelezted, hogy szeretnél további részeket olvasni. A könyv a magyar piacon kizárólag e-könyv formátumban fog megjelenni. Minden jelentkező tesztolvasónak a végleges verzióból fel tudok ajánlani egy ingyenes e-book példányt ePub vagy PDF formátumban. Ha bármilyen további kérdésetek van, elérhető vagyok a zsoltbugarszki@mitosz.com email címen. Bugarszki Zsolt

Alapadatok Teljes név: Oleg Sztyepanovics Zaharov Életkor: 30-as évei elején jár Korábbi munkahely: uránbánya, Krasznokamenszk (Zabajkalja, Oroszország) Oleg Beosztás Bányász a Vosztok-telepen (orosz szektor, Mars), a Volkov-brigád tagja Jellemzés Oleg korán kopaszodik, de ez szemmel láthatóan nem zavarja, sőt inkább csak erősíti azt a fajta magabiztos jóképűséget, ami miatt a telepen jó néhányan felkapják rá a fejüket. Semmiféle iskolai végzettsége nincs, érettségije sincs, de ez a bányában nem is számít: Oleg a keze munkájából és a helyzetfelismeréséből él, és mindkettőben kiváló. A Marsra egy embert próbáló orosz bányából érkezett: a Krasznokamenszk melletti uránbányából, ahol a téli hónapokban a hőmérséklet mínusz 40-45 fok körül is mozoghatott, és ahol az elszigeteltség éppúgy hozzátartozott a mindennapokhoz, mint a kemény fizikai munka. A Vosztok-telep zordsága, hidege, bezártsága számára ezért nem sokk, hanem ismerős közeg: gyakorlatilag ugyanazt hozta magával a Földről, csak vörös porral és kevesebb levegővel. Ez a tapasztalat adja azt a fajta nyugalmat is, amivel a brigádban mozog. Oleg köztudottan street smart: ő az, aki tudja, hogyan kell kezelni Ljudmila Vetrovát, amikor a többiek inkább hallgatnának, és ő az, aki egy feszült pillanatban is talál egy mondatot, amitől mindenki felnevet. Humora nyers, gyakran alpári, altesti viccei rendszeresen megbotránkoztatják vagy megnevettetik a brigádot, attól függően, ki hallja. De ez a könnyedség nem felszínesség: Oleg pontosan érzi, mikor kell komolyra fordítani a szót, és mikor kell inkább nevettetni, hogy a többiek kibírják a napot. Az Első Sol, Elena Markova Marsra érkezésének története. Egy sci-fi kisregény, ami a 2026-ban megjelent IKAROSZ című nagyregény közvetlen előzmény története. Jogi nyilatkozat: A weboldalon bemutatott valamennyi szereplő, esemény és történetszál teljes mértékben kitalált. Bármilyen hasonlóság élő vagy elhunyt valós személyekkel pusztán a véletlen műve. A szereplők vizuális ábrázolása mesterséges intelligenciával generált képek felhasználásával készült, és kizárólag illusztrációs célt szolgál. Minden jog fenntartva. @BugarszkiZsolt

A Mars nem mindig érhető el. Az idő nagy részében egyetlen hajó sem tud a Földről odajutni. Aztán 26 havonta egyszer kinyílik egy ajtó. A Marson ezt Ablakévnek hívják. Miért van ablak A Föld és a Mars más-más sebességgel kering a Nap körül. A Földnek egy év kell egy körhöz. A Marsnak majdnem kettő. Az idő nagy részében a két bolygó rossz helyen áll ahhoz, hogy egy hajó észszerű mennyiségű üzemanyaggal átkeljen közöttük. Az energiában legolcsóbb út a Hohmann-pálya. A hajó elhagyja a Földet, fél ellipszist tesz meg a Nap körül, és a túloldalon találkozik a Marssal. Ez csak akkor működik, ha az indulás napján a Mars megfelelő szögben jár a Föld előtt. Ez az együttállás nagyjából 26 havonta tér vissza. Aki lekési, a következőre vár. Meddig tart az út A mai rakétákkal az út hét-kilenc hónap. A Mítosz világában, a 2090-es években a leggyorsabb átkelés is legalább négy hónap. Az ablak ettől még megmarad. A gyorsabb hajó nem változtat azon, hol állnak a bolygók. Mars-év 73 Az IKAROSZ a Mars-év 73-ban játszódik, amely 2090. szeptember 11-től 2092. július 27-ig tart. A sol, a marsi nap, valamivel hosszabb egy földi napnál. Ez Ablakév. A dátumok így néznek ki: Indulás a Földről: Sol 115-től Sol 154-ig Érkezés a Marsra: Sol 232-től Sol 271-ig Visszaindulás a Földre: körülbelül Sol 169-től Sol 256-ig Nagyjából negyven solig nyitva az ajtó. Aztán több mint két évre bezárul. Mit jelentett Vosztoknak A történet Sol 10-én kezdődik. Porvihar közeledik Vosztok, az orosz telep felé. Moszkva négy éve nem küldött semmit. Ivanov őrnagy segélyhívást küld Moszkvának. Abban bízik, hogy egy Ablakévben történt katasztrófa végre ráveszi a Földet, hogy megnyissa a raktárait. A számtan könyörtelen. Sol 10-én az ablak még több mint száz sol távolságban van. Sol 115 előtt semmi nem indulhat a Földről. Sol 232 előtt semmi nem szállhat le. Időben csak az segíthet, aki már a Marson van. Mit jelent mindenkinek Ablakévben minden marsi telep a hajókat várja. Ellátmányt. Alkatrészt. Embereket. Ezért ilyenkor minden vezető egy kicsit óvatosabb. És minden hazugság egy kicsit drágább. Olvass bele: Előszó (IKAROSZ) Az IKAROSZ, a Mítosz-sorozat első könyve, magyarul e-könyvként kapható a mitosz.com-on.